Azt hittem, kikapsz!Így mondtam el, hogy babám lesz

2003 májusában vágtunk bele a babaprojektbe, és július elején már ott virított a két piros csík a terhességi teszten. Arra gondoltunk, hogy szeptemberben, az első házassági évfordulónkon jelentjük be a nagy hírt. Elővettük a bekészített pezsgőt. Mindketten felálltunk, és azt mondtuk, bejelentenivalónk van. A mamák meghatódtak, a taták mosolyogtak, és mindenki gratulált. Anyukám csendesen megjegyezte, hogy ő sejtette a nagy hírt.

Amikor Bence kilenc hónapos lett, kezdett gyanús lenni, hogy valami nem az igazi.
Újra baba. Nem éppen így gondoltuk, de Isten hozta!
Azt terveztük, hogy Bence születésnapján jelentjük be. Mindenki Bencére figyelt, így amikor a férjem azt mondta, hogy akkor most hozom a pezsgőt, csak az ő anyukája kapta fel a fejét: Csak nem újabb baba?! Mosolyogtunk, bólogattunk. Az öröm nem volt olyan kitörő, mint először, de azért gratuláltak és hümmögtek mellé.
Huba 2005. október 5-én látta meg a napvilágot. Amint kicsit nagyobbak lettek, a férjem beleegyezésével egyetemre mentem.
2010 borzasztó meleg volt, és kezdtem nem jól érezni magam. Azt gondoltam, biztos, ami biztos, vetetek egy tesztet a férjemmel (nálunk nem igazán kapható). Két csík. Baba. Döbbenet. Nekem még van egy év az egyetemből! Csomó vizsga, dolgozat... Mit fogok csinálni?
Az egy percig sem volt kétséges, hogy ha van, akkor marad.
Úgy döntöttünk, hogy Huba szülinapján megmondjuk, mert már amúgy is kezd majd látszani. Egy könyvből kimásoltuk a pár hetes embrió képét, borítékba tettük, és arra gondoltunk, hogy mielőtt hazamennének a nagyszülők, átadjuk. Így is lett. Először a férjem szülei jöttek. Hümmögtek, nézegették, de nem tudták, mi az. Végül megmondtuk. Volt öröm! Szívből gratuláltak, azt mondták, a picinek jó helye lesz, így kell azt, végül is nagyon szép a három gyerek. Anyukám is elmosolyodott, örvendett, a férjem pedig hümmögött a bajusza alatt: Pedig azt hittem, kikapsz!
Felméri Emilia