Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Átment a Dzseferzon, de nem kapott engedélyt a Beni

Szerző: Babaszoba.hu

2022. január 31.

Forrás: 24.hu

Továbbra sem kaptak engedélyt a becéző névalakok, például a Marci vagy a Bandi, de átment a bizottságon a Femke vagy a Zália. Ezeket az új keresztneveket fogadták el tavaly.

Átment a Dzseferzon, de nem kapott engedélyt a Bandi (fotó: Getty Images)
Tavaly csökkent a névkérelmek száma, tavaly közel 700 új keresztnevet szerettek volna anyakönyveztetni a szülők Magyarországon -  közölte a 24.hu megkeresésére a Nyelvtudományi Kutatóközpont.
Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs tájékoztatása szerint a névkérelmezés jogszabályai nem változtak az elmúlt évben, és a honlapjukon található alapelveik sem módosultak. Új jelenségnek nevezte, hogy a hazánkban elismert 13 nemzetiség országos önkormányzatának honlapján is megtalálható már az adott népcsoport névlistája. Így annak, aki valamelyik nemzetiséghez tartozik, már könnyen elérhető a nemzetiségi névlista is, akár ebből is választhat nevet.
A szakértő elmondta, 2021-ben az utónévbizottság 108 nevet javasolt anyakönyvezésre, amelyből 63 női és 45 férfinév.
A névkérelmek nagy százaléka külföldi név. A szülők nehezen tudják elfogadni, hogy magyar állampolgárként minden idegen nevet a magyar kiejtésnek megfelelően, a magyar helyesírás szerint kell bejegyezni. A legtöbb kérelem éppen azért nem kap zöld utat, mert a nevet a szülők idegen helyesírással kérik. Érdekes, hogy ezt hiába tudják, szinte minden héten érkezik kérelem a Maya, Noah, Deniel nevekre. Ezek a nevek Maja, Noé, Dániel formában már régóta anyakönyvezhetők - magyarázta a lapnak.
2021-ben a Nyelvtudományi Kutatóközpont több olyan nevet is elfogadott ennek ellenére, melyek külföldi eredetűek, ezekre több példát is mondott.

Női nevek

  • Alita: az Adél név spanyol nyelvben elterjedt alakváltozata;
  • Femke: német eredetű név, amelyet főleg, holland, német nyelvterületeken használnak, lehet a fridu (béke, védelem, biztonság) nevek önállósult kicsinyítője, vagy fríz eredetű, jelentése: kislány;
  • Kassziopeia: görög eredetű név;
  • Mézi: az angol Maisie név kiejtését követő változata, a név a Margit skót Mairead változatának a kicsinyítő képzős változata.
  • Mildi: az anyakönyvezhető Milda alakváltozatának tekintjük;
  • Malajka: arab eredetű név, jelentése hírvivő angyal;
  • Terra: latin eredetű név, jelentése, föld

Férfi nevek

  • Dzseferzon: angol eredetű, jelentése Jeffrey fia
  • Kaled: arab eredetű név, jelentése halhatatlan, örök
  • Ömer: héber és arab eredetű név, jelentése hosszú életű, vidám, virágzó
  • Raed: arab eredetű név, jelentése felderítő
  • Rahmel: arab név, jelentése bizonytalan, talán Isten fia
  • Szotirisz: görög eredetű név, jelentése megmentő
  • Szahel: jelentése tenger
Továbbra is népszerűek a két név összeolvadásából született nevek, elfogadták például az alábbi neveket: Annazsófia, Annalea, Annadóra, Annadorka, Elizabella, Minabella.

A 2021-es névlistát több, már anyakönyvezhető név valamilyen alakváltozata is bővítette, a női nevek közül ilyen a Rozalin (Rozalind), Zália (Rozália), valamint a Majsa (Majs), Gerált (Gerhárd) férfinevekből.

Megtalálható a bejegyzésre javasolt nevek között a virágnévi eredetű Iglice női, a helynévként is szereplő Szeben férfinév, sőt bővült a férfinevek sora egy újabb, a Gyűrűk urából származó névvel, ez a már a külföldi névadásban elterjedt Elládán.

Nevek, amik nem kaptak engedélyt

Raátz Judit elmondta, Magyarországon az uniszex nevek bejegyzése nem lehetséges,de ebből is akadt bőven a kérelmekben. Ilyen volt a Zuri, az Erin, az Éden, a Nam, a Penda, a Doron, a Zola, a Melek, a Tyler, a Sasha, a Lio és az Angel, melyeket nem javasoltak anyakönyveztetésre.
Szintén nem tanácsolták a névjegyzékbe vételét a túlságosan becéző alakú neveknek sem, mint a Marci, a Levi, a Bandi, a Beni, a Nati, a Nuca, a Dorci vagy a Méhike.
Érdekességként említette még az elutasított kérelmek között a mesefigura neveket, így a Krisztofórót és a Mauglit, a kitalált neveket, mint a Pancsi, a Csaky, az Almapille, a Rozs, a Pompánia, a Limpi és a Marcipán.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések