Terhesség

Áldott állapotban

"Áldott állapotban van" mondjuk érzékletesen a várandós kismamára, és talán bele sem gondolunk, mi mindent jelent számára ez a helyzet lelki oldalról. Az alábbiakban ennek legfontosabb vetületeit tekintjük át.

Áldott állapotban

Kapcsolat a szülők közt

A gyermek születésével nem csupán egy új ember jön a világra, hanem új család is születik. Az erre történő ráhangolódás már a terhesség hónapjaiban megkezdődik a babának szánt bútorok, ruhák és játékok vásárlásával, a születendő apróságról való beszélgetéssel, és ezt tudatosítja mindkét szülőben az édesanya testének változása is.

A pár tagjainak viszonyát a terhesség új elemekkel bővíti, s ezen keresztül mélyítheti el azt. Ezek az új elemek az egymásért és a közös családért érzett felelősség megnövekedése, a bizalom és egymásrautaltság érzésének kiteljesedése és a családról való gondoskodás szükségletének előtérbe kerülése. Mindezt úgyis mondhatnánk, hogy megkezdődik az anyai és apai szerepek elsajátítása és beillesztése korábbi szereprepertoárunkba, így a női és férfi szerep, illetve a munkahelyi szerep mellé. Ez igen nagy mértékű változás.

A párkapcsolatok egyik kiemelt fordulópontja az első gyermek megszületése, mert ilyenkor kell kialakítani a család új munkamegosztását, a családtagok feladatköreit. A legfontosabb ilyenkor, hogy a szülők párkapcsolata ne szűküljön le az anyai és apai teendők ellátásra, jusson idő az egymással való foglalkozásra is úgy, mint korábban. Ha a pár tagjai nem csak szülőt, hanem nőt illetve férfit is látnak partnerükben, akivel jólesik a meghitt együttlét, akkor nagy valószínűséggel harmonikus családot fognak alkotni. Ennek eléréséhez a legközvetlenebb út, ha magunkban és párunkkal is tisztázzuk, hogy mit szeretne, milyen elvárásai vannak ebben a megváltozott új helyzetben.

Kapcsolat a mama és baba között

Az édesanya és gyermeke közti kapcsolat nem a szülés után kezd kialakulni, hanem már ezt megelőzően, a terhesség idején. A magzat, fejlődése során, egyre több jelét adja létezésének. Kezdetben még csak a kismama hasának növekedése utal rá, de egy idő után megjelennek első méhen belüli mozdulatai is, amik mind azt sugallják, hogy hamarosan új jövevénnyel gyarapodik a család. Ezek a jelek természetesen legelsőként az anyát érintik meg, hisz ő az, aki legközvetlenebbül tapasztalja. Ennek köszönhető, hogy a kismama, ha korábban nem is, de ekkortájt már biztosan el kezd gondolkodni arról, hogy milyen lesz hamarosan megszületendő gyermeke.

Kimondva-kimondatlan mindenki elvár bizonyos dolgokat a gyermektől. Legyen szép, legyen okos, de ha más nem is, mindenképp legyen egészséges. Ezek a gondolatok, és a két emberi lény közt lehetséges legbensőségesebb viszony – amikor gyermekét édesanyja teste élteti és óvja – azok, amik kialakítják a kötődést a magzat irányában. A korábban vallott nézettel ellentétben ez a kötődés azonban nem egyoldalú. Érzékszervei fejlődésével a magzat számára is egyre több inger hozzáférhető a külvilágból, ezért számára édesanyja hangja már születése után közvetlenül megnyugtató hatású lesz, hisz ismeri. Ez a kétirányú kapcsolat lesz később megalapozója az újszülött és anya közt kibontakozó szeretnek, ami nem csak a gyermek, de a szülő életére is óriási hatással bír.

Édesanyák változó érzései

A várandósság idején az anya testének viharos hormonális változásai megjelenhetnek az anya hangulatában is. Nem csak a manapság egyre nagyobb publicitást kapó szülés utáni depresszióra kell itt gondolnunk, hanem a terhesség ideje alatt bekövetkező változásokra is. Ezek eredményezik például az egyes ételek iránt érzett megnövekedett vágyakozást, de a szomorú és vidám hangulatot és ezek ingadozását is. A hangulati ingadozás azonban nagy mértékben függ a környezettől. Ha a kismama megkapja azt a törődést és biztonságot, amit ebben a helyzetben joggal vár el, akkor vidámság és kiegyensúlyozottság fogja jellemezni.

Emiatt fontos, hogy a család minden tagja, és a kismamával kapcsolatba kerülő emberek is körültekintőek legyenek, hiszen a vidámság ragadós, s egy áldott állapotban lévő kismama felvidításával egyszerre két embert tehetünk boldogabbá.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HáziPatika.com