Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Agyhalott anya: ezzel az orvosi bravúrral segítették a magzat fejlődését

Szerző: Babaszoba.hu

2019. szeptember 4.

Forrás: MTI

Egy 27 éves nőt agyhalottnak nyilvánítottak miután agyvérzést kapott félidős várandósan. 117 napig tartották életben, így lehetővé tették, hogy a magzat életben maradjon.

A Brnói Egyetemi Kórház most közölt részleteket a csehországi esetről. Az agyhalott anya mozgásának imitálásával stimulálták a magzat fejlődését.
Az agyhalott anya mozgásának imitálásával segítették magzat fejlődését
Egy 27 éves fiatal nőt június elején nyilvánítottak agyhalottnak azután, hogy agyvérzést szenvedett, amikor nagyjából félidős várandós volt. Ezt követően rekordhosszúságú ideig, 117 napon át életben tartották a család együttműködésével, hogy lehetővé tegyék a magzat fejlődését és megszületését. Az Eliska nevű kislány végül 2,1 kilogrammal, 42 centiméterrel jött világra császármetszés révén, amikor az anya 34 hetes várandós volt.
Az orvosok kiemelték, hogy a baba és az anya testének mérhetetlen erejére volt szükség ahhoz, hogy sikerüljön megmenteni Eliskát.
Világszerte mindössze húsz hasonló eset ismert. A brnói történet elsősorban a sikeres kimenetelű kórházi kezelés hossza és a baba jó egészsége és fejlődése miatt különleges. Valószínűleg ez a leghosszabb ideig, mesterségesen fenntartott terhesség agyhalott anya esetében.
A nőgyógyászi konzílium június 24-én arra a megállapításra jutott, hogy a magzat súlya eléri a 980 grammot, és jó esély van a megfelelő fejlődésére. Ezért az agyhalál beállta után az orvosok stabilizálták az anya alapvető testfunkcióit, gondoskodtak a szív, a tüdő és a vese működéséről, a fertőzések legyőzéséről és a tápanyag biztosításáról olyan módon, amely legjobban támogatja a baba fejlődését.
A magzatot hetente vizsgálták ultrahanggal, majd a várandóság késői szakaszaiban naponta. A normál terhesség körülményeit is szimulálták, például mozgatták az anya lábait, hogy a sétálás mozgásait imitálják.
"A kisbaba nagymamája tündérmeséket olvasott fel a magzatnak a terhesség teljes ideje alatt" - mondta el Roman Gal az aneszteziológiai, életmentő és intenzív ellátást biztosító klinika vezetője. Emellett a családtagok és az ápolónők is folyamatosan beszéltek a magzathoz.
A császármetszést augusztus 15-én végezték el, az eredetileg tervezettnél néhány héttel később. "Ez nagyon előnyös volt a gyerek fejlődése szempontjából" - mondta el Pavel Ventruba, a nőgyógyászati és szülészeti osztály vezetője. A születés késleltetésében a döntő tényező az volt, hogy ezalatt a baba súlya növekedhetett, valamint így tüdeje is képes volt már az önálló működésre.
Ventruba hozzátette: a kislány még két hétig kapott ellátást az újszülött osztályon, majd édesapja hazavihette.
Eliska megszületése után az anyát életben tartó berendezéseket leállították férje és családtagjai jelenlétében.
"Igazán különleges és egyedülálló eset volt, az egész család összefogott. Támogatásuk és részvételük nélkül soha nem sikerülhetett volna" - mondta Pavel Ventruba.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések