Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A terhességhez annyi energia kell, mint a maratonhoz

Szerző: Babaszoba.hu

2019. június 15.

Forrás: babaszoba.hu

Egy terhességhez nagyjából annyi energiára van szükség, mint amennyi a komoly, kitartást igénylő sportokhoz - állapították meg tudósok, akik azt kutatták, van-e az emberi teljesítőképességnek határa.

Az emberi teljesítőképességnek, vagyis annak az energiának, amit adott időszak alatt képes felhasználni valaki, most sikerült megállapítani a határait. A Hunter Collage szakemberei szerint ez az "érték" két csoportnál különlegesen magas: a komoly kitartást és erőkifejtést igénylő sportoknál, illetve a terhességnél és a szoptatásnál.
Annyi energia kell a terhességhez, mint egy maratonhoz
Caitlin Thurber antorpológus, a kutatás vezető szerzője hat sportoló kalórialeadását vizsgálta, miközben a Race Across the USA versenyen vettek részt (ezen a versenysorozaton 140 nap alatt 117 maratonnak megfelelő távot tesznek meg a futók). A vizsgált verseny vége felé a sportolók a vártnál kevesebb kalóriát használtak fel, 6000 helyett csak 5400-at naponta, az anyagcseréjük pedig lelassult. Ennek oka, hogy a szervezet igazodik a nagy igénybevételhez, és "megtalálja a módját annak, hogy kalóriát takarítson meg" - fogalmaztak a kutatók. Összességében nagyjából 2,5-szer annyi energiát használtak fel, mint az alapanyagcseréjükhöz szükséges lenne.
Korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a terhesség és a szoptatás alatt ez az arány a nőknél az alapanyagcsere kétszeresére nő.  Vagyis, viszonylag kicsi a különbség a terhes nők és a komoly erőkifejtést és kitartást igénylő sportokat végzők között.
Más főemlősökkel összehasonlítva az emberek terhessége rendkívül energiaigényes, ugyanakkor az emberek rendkívül kitartóak is. E két jellemző határozza meg, hogy mekkora lehet az anyagcsere határa.
A kutatás eredményeiről a Science Advances című szaklapban számoltak be
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések