Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A terhesség alatti stressz később személyiségzavart okozhat

Szerző: Babaszoba.hu

2019. szeptember 9.

Forrás: MTI

Ha az anya súlyos stressznek van kitéve a terhessége alatt, akkor mintegy 10 százalékkal emelkedik a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázata.

A British Journal of Psychiatry című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerzői több mint 3600 várandós nőt kérdeztek meg havona arról, hogy éltek-e át stressz, ha igen, kisebb vagy nagyobb jelentőségűt - számolt be róla a BBC hírportálja.
A terhesség alatti stressz későbbi személyiségzavart okozhat (fotó: iStock)
A résztvevők Helsinki környékén laktak, a gyerekeik 1975-1976-ban születtek.
Amikor a gyerekek 30 évesek lettek, megvizsgálták, hánynál diagnosztizáltak személyiségzavart. Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt.
A tanulmány azt állapította meg, hogy a várandósság alatti súlyos stressznek hosszú távú hatása lehet a gyerekekre.
Akiknek az édesanyja súlyos stresszt élt át terhesen, azok 9,53-szor nagyobb eséllyel lettek személyiségzavarosak, mint akiket nem ért stressz magzatként. Akik enyhe stresszt éltek át, négyszer akkora kockázatnak voltak kitéve.
Az anyákat sújtó stressz forrása lehetett többek között a párkapcsolati, szociális vagy lelki problémáknak.
A személyiségzavar azt jelenti, hogy a beteg személyisége megnehezíti a saját és környezete életét: vannak, akik túlzottan szoronganak, érzelmileg labilisak vagy antiszociálisak, a tünetek széles skálán helyezkednek el. A tudósok úgy tartják, minden huszadik ember szenved személyiségzavartól.
Ezeknek az embereknek nagyobb eséllyel alakul ki egyéb mentális zavaruk, többek között depresszió, alkohol- vagy drogproblémák.
A neveltetés, agyi problémák és a genetikai örökség is szerepet játszhat a kialakulásában, mint minden mentális kór esetében is.
Nem ismert, hogy növeli a várandósság alatti stressz a személyiségzavar kockázatát - lehet, hogy az agyban végbemenő változások, öröklés vagy a gyerekkorban ható más tényezők állnak a háttérben.
A kutatók igyekeztek kiszűrni az egyéb tényezőket - többek között a várandós nő pszichiátriai betegségeit és dohányzását -, hogy kiderüljön, mekkora szerepet játszik maga a várandósság alatti stressz.
Korábbi kutatások kimutatták a gyerek későbbi depressziója, szorongása és skizofréniája összefüggését a terhesség alatti stresszel.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések