Terhesség

A születés folyamata

Minden szülés más, ez még akkor is igaz, ha senki és semmi nem avatkozik bele a folyamatba. Ne gondoljuk, hogy mindenkire ugyanaz a forgatókönyv érvényes.
2008. Január 27.

A bevezető szakasz

Latencia-szaknak hívják, hiszen ilyenkor – bár a test és a lélek is dolgozik a szülés előkészítésén – szinte minden észrevétlenül zajlik. Vannak már méhösszehúzódások, de rendszertelenek, nem is túl erősek. A méhnyak megrövidül, a méhszáj ezalatt lassan felpuhul.

Ahogy a bába látja: A kismama éli a szokásos életét, ebben semmi nem akadályozza. A környezetének feltűnik, hogy úrrá lesz rajta a “fészekrakási vágy”, a takarítási láz. A gyakorlott bába ilyenkor mindenképpen gyanút fog.

A tágulás időszaka

A méhszájnak ki kell tágulnia, majd eltűnnie, hogy utat engedjen a magzatnak. A méhösszehúzódások lassan rendszeresek lesznek, mind gyakrabban jelentkeznek. A méhszáj tágulása fokozatosan eléri a tíz centit, végül annyira kitágul, hogy mind a vizsgáló ujj számára, mind pedig a baba elől eltűnik.Ahogy a bába látja: Gyakori ilyenkor a hasmenés, vagy legalábbis a lazább széklet. A tágulási szak elején az anya tudatos viselkedése még nagyon erős, mi ezt egymás közt “szociális szaknak” nevezzük: a látogatót hellyel kínálja, udvarias. Ám ha jobban odafigyelünk, érzékelhető, hogy a fizikai történések befelé hívják, és tulajdonképpen a pokolba kívánja az illedelmes beszélgetést. Aki kórházban szül, leggyakrabban ilyenkor indul útnak. Az utazás, az új környezet lassíthatja a szülés menetét: az összehúzódások ritkábbak lesznek, vagy egy időre le is állhatnak. Legjobb, ha a kismama időt kér, hagyják magára, vagy kettesben a párjával, így elkerülheti a szülést gyorsító beavatkozásokat (infúzió, burokrepesztés).Ezután kezdődik az aktív vajúdás: már kevésbé érdekli, mit gondolnak róla, nem “viselkedik”. Átmeneti hangulatváltozás, hányinger, hőérzékelés-változás, remegés kerítheti hatalmába rövid időre. A tünetek megszűntével pontos időközönként érkező mélyebb, nagyjából ötven másodpercig tartó méhösszehúzódások jelentkeznek. Ilyenkor kívánja a kényeztetést, masszírozást, muskotályzsályás borogatást.E nyugalmas időszak után, az intenzív szakasz elején újra megjelenhet a “rosszullét”, hányinger, reszketés. Rendszerint már csak egy-egy gesztussal, szóval, tőmondattal fejezi ki magát, udvariasságról szó sincs. Hamarosan elutasítja az alhasra tett forró muskotályzsályás borogatást – ez biztos jele annak, hogy eltűnt a méhszáj, hiszen a borogatás csak a tágulással járó fájdalmat csillapítja. A tapasztalt bába számára a farpofák között már előbb megjelenő piros csík megfelelő hosszúsága is arra utal: szabad az út a baba előtt.

A kitolási szak

A kismama ellenállhatatlan nyomási ingert érez. A magzat feje leszáll a hüvelybe, fokozatosan elfordulva a gát belsejének feszül. A gát izomlemezei átmenetileg megnyúlnak, a gát előredomborodik, a hüvelybemenet kinyílik. Hamarosan láthatóvá válik a homlok, az orr, az arc, kibújik a fej. Újabb méhösszehúzódás hatására megjelenik a két váll, majd kicsusszan az egész test. Megérkezett a kisbaba.Ahogy a bába látja: nem ritka, hogy a kitolási szak előtt átmenetileg több-kevesebb időre megszűnnek a méhösszehúzódások – a nők egyik legnehezebb feladata következik: ki kell engedni a biztonságos anyaméhből a kisbabát. Sokakban ilyenkor tudatosul, hogy a gyerek ettől kezdve már mindig itt lesz, vagy ki tudja, mi is zajlik olyankor odabenn. Ha a baba is, a mama is jól van, nyugodtan lehet várni a tolásingerre.A kitolási szak megjelenését számunkra a föltörekvő, jellegzetes hangokon és természetesen a visszatarthatatlan nyomáskényszeren kívül a farpofákon megjelenő libabőr is egyértelműen jelzi. Ha a kismama addig egész testén libabőrös volt, az máshonnan eltűnik, és csak a farpofákon lesz látható.

A lepényi szak

A magzat megszületése után világra jön a méhlepény is. Ha az anya szoptatni kezd, könnyebben lejátszódik ez a folyamat. A bába megvizsgálja, hogy ép-e, nem maradt-e a méhben lepénydarabka. Ez ugyanis erős, veszélyes vérzést okozna.

Amikor már kézzel foghatóvá válik 9 hónap gyümölcse

Szaktanácsadó: dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász

Forrás: Kismama magazin