Terhesség

A paracetamol szedése a terhesség során autizmust is okozhat

A terhesség során nagy dózisban alkalmazott paracetamol hatással lehet az ún. autizmus spektrum betegségek kialakulására a fiúutódok esetében, illetve a figyelemzavaros, hiperaktivitásos tünetek mindkét nem esetében gyakoribbak lehetnek.
2016. Július 05.

Egy friss, a Journal of Epidemiology című szaklapban publikált kutatás az első, amely a paracetamol hatását a terhesség során vizsgálja, az autizmus-spektrumhoz köthető zavarok összefüggésében. Szintén az első abban, hogy a fiúkra és a lányokra gyakorolt hatást külön vizsgálja.

A spanyol kutatók 2644 anya-gyerek párt vizsgáltak, először a terhesség során, majd 88 százalékukat a gyerek 1 éves korában is lekövették, 79,9 százalékot pedig akkor, amikor a gyerek 5 éves lett. Az anyák beszámoltak arról, hogy milyen gyakran használtak paracetamolt a terhesség során, s így a következő kategóriákról beszélhetünk: soha, alkalomszerűen, rendszeresen. A pontos dózisról nincs információ, hiszen ezt az anyák nem tudták pontosan felmérni.

Az egyéves korban értékelt gyerekek 43 százaléka, az ötévesek 41 százaléka találkozott bizonyos dózisú paracetamollal a terhesség első 32 hete során. Az ötéves korban vizsgált, nagy dózisú paracetamollal találkozó gyerekek körében gyakoribbak voltak a hiperaktivitás tünetei, és a rendszeres paracetamol-dózist alkalmazó nők gyerekei rosszabbul teljesítettek a koncentrációs képességet, impulzivitást mérő teszteken is.

„A paracetamol az idegrendszeri fejlődésre több szempontból is káros lehet. Először is, a fájdalmat a kannabinoid receptorokra gyakorolt hatással csökkenti. Ezek a receptorok a neuronok fejlődését és egymással való későbbi kapcsolatát befolyásolják, így a paracetamol megzavarhatja ezt a folyamatot. A paracetamol emellett az immunrendszerre is hatással lehet, ami szintén növeli bizonyos idegrendszeri problémák előfordulásának gyakoriságát” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Jordi Júlvez.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Terhes? Gyógyszert szed? Ezt tudnia kell!
  • Magzati gyógyszerártalmak
  • Óvatosan terhesség alatt a paracetamolos gyógyszerekkel!
  • Forrás: Medipress