Terhesség

A nők 80 százaléka megfertőződik legalább egyszer

Évente 1500 nő kap pozitív, orvosi beavatkozást jelentő leletet, sokan azonban félnek elmenni rákszűrésre. Ma már egy egyszerű teszt segítségével kideríthető, valaki magában hordozza-e a vírust, és ezáltal veszélyezteti-e önmaga,illetve más egészségét.
2016. Június 30.

Bár a közvélemény a méhnyakrák kialakulásához köti HPV-vírust, valójában számos daganatos betegséghez vezethet.

A HPV (humán papillomavírus) szexuális úton terjed, a fertőzött személy szervezetében a vírus akár 1-2 évig is tünetmentesen lappanghat, szerencsés esetben azonban az immunrendszer képes leküzdeni a fertőzést. Ha ez nem sikerül, 5-20 éven belül a vírus jó- vagy rosszindulatú bőr- és nyálkahártya elváltozások megjelenéséhez vezethet.

Míg egyes típusok szemölcsöket okoznak, addig a magas kockázatú csoportba soroltak a méhnyakrák, hüvely- és szeméremtestrák, hímvesszőrák, végbélrák és szájüregi rákos daganatok kialakulásában játszanak szerepet.

A HPV majdnem 100%-ban okolható a méhnyakrák kialakulásáért, 85%-ban felelős a végbélnyílás körüli rákért, 15%-ban pedig a fej-nyaki daganatok (pl. garatrák) megjelenéséért. A mellrák után a méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat a 45 éven aluli nők körében.

Csakhogy a szexuális életet és a vírusfertőzéseket többnyire tabuként kezeljük, a család előtt is szégyelljük. Megdöbbentő, de a nők 80%-a fertőződik meg élete során legalább egyszer a vírussal. Azt gondolnánk, ez a probléma csak azokat a fiatalokat érinti, akik gyakran váltanak szexuális partnert, a valóság azonban az, hogy a férfiak, sőt, a menopauzát követően az idősebb női korosztály is hordozhatja a vírust. 1999-es magyarországi adatok szerint a HPV előfordulása 20 év alatti nők körében 32%, majd folyamatosan csökkenve 42 év felett is 10,2%.

„A nők többsége csak 30 felett gondolkodik el azon, hogy rendszeresen eljárjon nőgyógyászhoz rákszűrésre. Évente 1500 nő kap lesújtó leletet. Ugyan jól ismert, hogy a méhnyakrák igen magas halálozási aránnyal járó betegség, sokan mégis tartanak az orvosi vizsgálattól, kényelmetlenül és kiszolgáltatottnak érzik magukat a rendelőben. Ma már azonban több megoldás is létezik arra, hogy kiderüljön, valaki fertőzött-e a vírussal.

A klasszikus, nőgyógyászati rákszűrésen is kérhető HPV-vizsgálat mellett ma már elérhető az otthoni, úgynevezett önmintavételes HPV-test is. Így egyszerűen kideríthető, hordozza-e az érintett lány, nő a HPV-vírust. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik” – fogalmazott Dr. Benczik Márta, szakértő.

Szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni, milyen fontos a rendszeresen elvégzett nőgyógyászati rákszűrés. Az elmúlt évek kutatásai azt mutatják, hogy a hagyományos, pusztán citológiai vizsgálaton alapuló rákszűrésnél nagyobb biztonságot kínál az a szűrési protokoll, ahol a HPV kimutatás is történik. A pozitív teszt arra hívja fel a figyelmet, hogy az érintett hordozza-e a méhnyakrák szempontjából magas kockázatúnak tekinthető HPV típusok valamelyikét.

Sokan idegenkednek az orvosoktól, a rendelőktől, a mintavételt azonban önmagunk is elvégezhetjük, a mintát professzionális, automatizált laborokban elemzik ki. A módszer Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban már bevált, a mintavétel elvégzése egyszerűbb, mint egy tampon felhelyezése, a teszt pedig megfelelően alkalmas a HPV kimutatására. A szakemberek azt javasolják, ha biztosra szeretne menni a HPV-vírus elleni harcban, rendszeresen járjon nőgyógyászati rákszűrésre, adassa be a HPV-oltást és végeztessen HPV vizsgálatot.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A genitális szemölcs vírusa áll összefüggésben a szájrákkal
  • HPV elleni oltás – újabb bizonyítékok szólnak mellette
  • A HPV-oltás kétharmadával csökkentette a fertőzések számát
  • Forrás: Toscana Media