Terhesség

A legjobb tippek a terhesség alatti alvásproblémákra

Azt gondoltad, hogy az alvással nem lehet gond a baba születéséig? Most már te is látod, hogy tévedtél, igaz? A trimeszterekre lebontott útmutatónk segíteni fog, hogy kipihend magad.
2017. Július 21.

Egy hatalmas párna segít, hogy jobban aludj

 Attól függően, hogy a várandósság mely szakaszában jársz, a folyamatos vécére járástól az émelygésen át a nyugtalan láb szindrómáig számtalan tényező van, ami megzavarhatja az éjszakai pihenésed. A Fitpregnancy útmutatásai szerint összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot, melyekkel jobban megy majd az alvás.

Első trimeszter: állandóan álmos vagy

“A legtöbb babavárás előtt álló nőnek fogalma sincs, hogy mire számíthat a terhesség alatt, már ami az alvást illeti” – mondja dr. Kathryn A. Lee a Kaliforniai Egyetem professzora, aki a témában számos kutatást is végzett. “Azok, akiknek már van gyerekük, tisztában vannak vele, hogy milyen enervált tud lenni egy kismama, ezért aztán több alvással készülnek a dologra.”A letargia és a fáradtság részben a progeszteron megnövekedett termelésének köszönhető, mely a terhesség megtartásáért felelős hormon. Gyakorlatilag altatóhormonnak is nevezhetnénk. A másik főbűnös: a megváltozott anyagcsere, amin ilyenkor a nő teste keresztülmegy. “A szervezet rengeteg kalóriát használ fel a terhességi folyamatok lebonyolításához” – magyarázza dr. Lee. “A növekvő méh a kismama minden energiáját felemészti.”

Első trimeszteres alvásgondok:

Gyakori vécéhasználat: A magas progeszteronszint és a növekvő méh – mely nyomást gyakorol a húgyhólyagra -, egyaránt gyakoribb vizelési ingert eredményez. Testérzetek: A feszülő mellek és a medencetájéki görcsök megnehezíthetik az elalvást és megzavarhatják az éjszakai pihenést.Hányinger, émelygés: A reggeli rosszullét néven ismert jelenség bizony akár este és az éjszaka folyamán is jelentkezhet.

Tippek:

Tervezd meg! Ugyanúgy, ahogy megtervezed a napod, tervezd meg előre azt is, hogy mikor tudsz beiktatni egy kis extra pihenést a nap folyamán. “Ha megoldható, a legjobb ezt délután 2 és 4 óra közöttre időzíteni, máskülönben este gyűlhet meg a bajod az elalvással” – javasolja dr. Teresa Ann Hoffman szülész-nőgyógyász. “Ilyenkor maximum 30 percet szunyókálj, a hosszabb alvás ugyanis még kókadtabbá tehet és szintén megzavarhatja az éjszakai pihenést.” Egy ötlet: ha munka közben az irodában nem megoldható, a kocsidban is szundíthatsz egy jót.6 után már ne igyál! Próbáld a nap folyamán magadhoz venni a szokásos 2-3 liter folyadékot, így csökkentheted az éjszakai mosdólátogatások számát. “Koffeines italokat is inkább délelőtt fogyassz” – tanácsolja Hoffmann.Tarts némi rágcsálnivalót az éjjeliszekrényeden! Ha éjszaka vagy hajnalban törne rád a rosszullét, jól fog jönni, ha kéznél van egy kis ropi vagy keksz, és nem kell emiatt kikelned az ágyból.Eddz napközben! Míg a késő esti sport álmatlanságot okozhat, addig a reggeli és délutáni edzések éppen, hogy elősegítik, hogy könnyebben álomba szenderülj.

Második trimeszter: gyomorégés és társai

“A második trimeszterben már lényegesen jobban alszanak a kismamák” – mondja dr. Meena Khan alváskutató professzor. Ez annak köszönhető, hogy a nagyobb anyagcsereváltozások az első trimeszterben lezajlanak. Ettől függetlenül lehetséges, hogy még mindig nem alszol úgy, mint egy kisbaba.

Második trimeszteres alvásgondok:

Gyomorégés: Az émelygés ugyan általában alábbhagy, a gyomorégés viszont átveszi a helyét. “A növekvő méh nyomást gyakorol a gyomorra, ami a gyomorsavat a nyelőcső felé tolja” – magyarázza Hoffmann. A fekvő testhelyzet pedig ronthat a tüneteken. Lábgörcs: Habár a harmadik trimeszterben intenzívebben jelentkezhet a probléma, már ilyenkor előfordulhat, hogy kínzó vádligörcsre ébredsz.Élénk álmok: “Ahogy közeledik a szülés időpontja, úgy a kismamák is egyre több dolog miatt aggódhatnak. A baba megfelelő fejlődésétől a szülői kompetenciákon át az anyagi gondokig számtalan kérdés foglalkoztathatja ilyenkor az anyukákat. Mindez pedig pont elég okot ad a rossz álmokra (pl. hogy valahol ottfelejtjük a babát), amikből gyakran fel is riad az anyuka.

Tippek:

Evés után ne feküdj le! Az emésztés folyamata a terhesség alatt sokkal tovább tart, mint egyébként, ezért ha evés után legalább 4 órán át ülve maradsz, a gyomorsavak is a helyükön maradnak, amivel megkönnyítheted a dolgot. “Vacsora után fekve tévézni például nem a legjobb ötlet” – mondja Hoffmann. Segíthet, ha reggelire többet, vacsorára kevesebbet eszel, amennyiben éjszakai gyomorégéssel küzdesz.Tartsd távol magad a gyomorégést előidéző ételektől! Ilyenek a túl fűszeres, olajban sült vagy savas ételek/italok pl. a paradicsom, citrusfélék, gyümölcslevek és a kávé.Felejtsd el a szénsavas vizet, üdítőket! “A lábikragörcsöt a kalciumhiány okozza” – mondja dr. Lee. A szénsavas üdítőkben (és vízben) található foszforsav csökkenti a kalcium felszívódását, ezért jobb, ha lemondasz ezeknek a fogyasztásáról. Ezzel egyidőben iktass be az étrendedbe minél több kalciumban gazdag ételt (spenótot, mandulát, brokkolit, hüvelyes zöldséget, tofut).Feszítsd vissza! Ha hirtelen nagyon begörcsöl a lábad, fogd meg a lábujjaidat és pipálva húzd az orrod felé őket. Ilyenkor semmiképpen ne spiccelj!Relaxálj! Könnyű mondani, de nagyon is igaz: ha kiegyensúlyozott és nyugodt vagy, éjszakai is jobban tudsz aludni. Szakértők szerint a meditáció és a kismama jóga segíthet az ellazulásban, de más relaxáló tevékenységek is ugyanolyan jól működhetnek pl. egy kellemesen meleg fürdő, sőt a triptofánban gazdag ételek fogyasztása (pl. pulykahús, banán) is nyugodtabbá teheti az éjszakai alvást. Ha az megnyugtat, iratkozz be szülésfelkészítő tanfolyamra, beszélgess többgyermekes anyukákkal a tapasztalataikról, vagy kérj segítséget szakembertől.

Harmadik trimeszter: A problémák tetőzése

A terhesség végén a nők többsége legalább háromszor felébred éjszaka, kétharmaduk pedig ötször vagy még annál is többször. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy eleget aludj ebben az időszakban. Kutatások igazolják ugyanis, hogy azok, akik átlagban 6 óránál kevesebbet töltenek alvással, jóval hosszabb vajúdásra számíthatnak, sőt 4,5-ször nagyobb esélyük van a császármetszésre is, mint azoknak, akik 7 vagy annál több órát töltenek zavartalan pihenéssel az éjszaka folyamán.

Harmadik trimeszteres alvásgondok:

Hátfájás: A Yale Egyetem kutatása szerint a nők 60%-a küzd az éjszakai alvást megzavaró hátfájástól.Gyakori vizelési inger (ismét): Az első trimeszterhez hasonlóan megint többször arra ébredhetsz éjszaka, hogy pisilned kell. Ez annak köszönhető, hogy a méh még tovább nő, a baba pedig “leszáll” a medenceüregbe, ami ismét nyomást gyakorol a hólyagra.Horkolás: A kismamák közül sokan horkolni kezdenek, ami az orrjáratok megduzzadásának következtében kialakuló orrdugulásnak köszönhető. A terhes nők 6%-ánál ebből alvási apnoe (10 másodpercnél hosszabb légzéskimaradás) is kialakul. Ez általában a súlyfelesleggel küszködő nőkre jellemzőbb. Ezzel mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis koraszülést és egyéb komplikációkat okozhat.Nyugtalan láb szindróma (RLS): A várandós kismamák 20%-a szenved a nyugtalan láb szindrómától, ami egy igen furcsa zsibbadásérzéssel vegyes mozgáskényszer. Tanulmányok bizonyítják, hogy az alacsonyabb vas- és folsavszinttel rendelkező anyukák álmát nagyobb eséllyel zavarja meg ez a jelenség.

Tippek:

Párnázd körbe magad! Amellett, hogy a bal oldaladon alszol, az is segíthet, ha párnát teszel a térdeid közé a hátad mögé és a hasad alá. Minden nap mozgasd át magad, és végezz rendszeresen nyújtógyakorlatokat.Este már ne nagyon igyál! Lefekvés előtt két órával már ne vegyél magadhoz folyadékot. Pisilés közben pedig mindig emeld meg egy kicsit a hasad, hogy teljesen kiürülhessen a húgyhólyagod.Keress fel alvásszakértőt! Nagyon fontos, hogy ha krónikus alvási apnoéval küzdesz, vagy nagyon horkolsz, mindenképp keress fel egy alvásszakértőt. Az ún. CPAP készülékkel könnyedén orvosolható a probléma, és segítségével végre végigalhatod az éjszakát.Masszázs és meleg fürdő. Alvás előtt egy kellemesen ellazító fürdő és némi masszázs segíthet megelőzni a nyugtalan láb szindrómát.Egyél több zöldséget! A vasban és folsavban bővelkedő sötétzöld színű zöldségek enyhíthetik az RLS tüneteit. A koffeint viszont kerüld, mert akadályozza ezen ásványi anyagok felszívódását.Kapcsolódó cikkek: