Terhesség

A frissen anyakönyvezhető nevek jelentése

Tavaly összesen 108 új anyakönyvezhető nevet jegyeztek be, amiből 63-at lányoknak, 45-öt pedig fiúknak lehet adni.
2022. Február 08.
A szülők tavaly közel 700 névötlettel rukkoltak elő (Fotó: Getty Images)

Bár a megszokottnál valamivel kevesebb, “mindössze” 700 névkérelmet nyújtottak be a szülők 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémiához, abból csak 108-at találtak bejegyzésre alkalmasnak. Továbbra is hódítanak a külföldi nevek, amiket csak magyar helyesírással lehet itthon adni – ez nem mindig tetszik a javaslattevő szülőknek. 

Újonnan bejegyzett lánynevek:

– Alita: germán-spanyol eredetű név, ami nemes természetű, méltóságteljes nőt jelent. 

– Femke: dán-germán eredetű név nagyon szép jelentésekkel. Egyesek szerint békét, kiegyensúlyozottságot jelent, mások szerint pedig kis nőt jelent. Ha neked is mindkettő tetszik, nem kell csak az egyik mellett letenni a voksodat!

– Iglice: kedves hangzású virágnév, ami a tüskés növényre emlékeztet. Jelentése is az, tű, kicsi tű.

– Kassziopeia: görög eredetű, mitológiai név, ami egy görög királynéhez kötődik. 

– Malajka: afrikai eredetű név, sokaknak tetsző jelentéssel, annyit tesz ugyanis, hogy angyal.

– Mézi: magyar eredetű név, ami tulajdonképpen az, aminek hangzik, azaz a méz becézett formája. Hát nem édes?

– Mildi: a Milda név becézett formája, ami mostantól önállóan is adható. Germán eredetű és azt jelenti, szelíd, jószívű. 

– Terra: latin eredetű, mitológiai név, ami azt jelenti, föld – vagyis szilárdságot, elszántságot, kitartást sugároz, ami minden kislánynak jól jöhet napjainkban.

– Rozalin: germán-latin eredetű név, ami több hasonló formában korábban is adható volt hazánkban (Rozalinda, Rozali vagy Rozalina). Jelentését nem nehéz kitalálni, szépséges rózsa.

– Zália: héber eredetű név csodás jelentéssel, aki ezt a keresztnevet kapja, nemesnek, uralkodásra született. Választható név Magyarországon a Záli is (“a” nélkül), ez annyit tesz, különleges, táncos hercegnő.

Újonnan bejegyzett fiúnevek:

Dzseferzon – angol eredetű név, amihez két jelentés is kapcsolódik. Egyik szerint annyit tesz, Jeffrey fia, míg a másik szerint békés tájat jelent.

Elládán – ez angol eredetű név is felkerült az újonnan adható nevek közé, ami egy irodalmi névalkotásnak köszönhető, egész pontosan A Gyűrűk Ura című műből indult világhódító útjára. Elf férit jelent, a regény vagy a filmsorozat rajongóinak minden bizonnyal közel áll a szívéhez.

Gerált – germán eredetű név egészen harcias jelentéssel, viselőire dárdás harcosként is tekinthetünk. 

Kaled – arab eredetű név, ami a halhatatlanságot hordozza magában.

Majsa – magyar eredetű név, aminek a jelentés sajnos nem ismert. Ha rövidebb formában jobban tetszik, anyakönyvezhető Majs-ként is!

Ömer –  germán-svéd eredetű fiúnév, ami azt jelenti, mértékadó, mérvadó.

Rahmel – arab gyökerekkel rendelkező név, ami annyit tesz, Isten fia.

Raed – arab eredetű név, ami vezért, uralkodót, újítót jelent.

Szahel – igazán különleges, hindi eredetű név, ami vezetőt, iránymutatót jelent.

Szeben – magyar eredetű férfinév, aminek sajnos nem ismert a jelentése. 

Szotirisz – görög eredetű név, ami a Sotirios szóból származik – ennek jelentése megváltás, így ez a különleges hangzású név igazán csodás jelentést hordoz.