A csukamájolajtól a multivitaminokigA vitaminkészítmények történelme

Vitaminok előtti vitaminpótló "készítmények"

A B1-vitamin (tiamin) hiányában kialakuló, súlyos izomgörcsöket okozó beri-beri első, kínából származó leírása időszámításunk előtt 2600 évvel keletkezett. Hasonló múltra tekint vissza a C-vitamin-hiány miatti skorbut ismerete is. A XV. században a Horn-fokot körülvitorlázó Vasco da Gama legénységének több mint felét a C-vitamin-hiány vitte el. Az angolkóros csontdeformitások is régóta ismertek voltak, mikor végül 1645-ben Whistler részletes leírást adott a kórról. Lassacskán e betegségek ellenszerét is felfedezték, de az igazi ok továbbra is rejtve maradt. 5500 évvel ezelőtt már tudták, hogy az A-vitamin hiánya miatti farkasvakság májjal és májkivonattal kezelhető, és 500 éve tartjuk számon, hogy a skorbut okozta vérzésekkel járó kór friss gyümölcsökkel hozható helyre. James Lind, skót fizikus az 1747-ben bizonyította, hogy ha a tengerészek megfelelő mennyiségben citromlevet kapnak, nem betegszenek meg. Fogalmuk sem volt róla, hogy a citromlében lévő C-vitamin a kötőszövetek kollagénjének képződéséhez és a vérerek falának stabilitásához elengedhetetlen. A gyógymód működött, de további negyven évbe telt, mire a citromléadagolásból gyakorlat vált.

1886-ban a holland orvos, Christiaan Eijkmann azért utazott Jáva szigetére, hogy kiderítse a másik tengerészbetegséggé vált kór, a beri-beri okát. Baktériumokra gyanakodott, amelyeket csirkékben gondolt kitenyészteni. Egyszer a csirkéken a beri-berire jellemző tünetek mutatkoztak. Az orvos észrevette, hogy ekkor a helyi kórház raktárából származó hántolt rizzsel etették őket. Amikor a csirkék újra hántolatlan rizst kaptak, állapotuk javult. Így lett a rizs héjából vitaminpótló gyógyszer, jóllehet a hatóanyag mibenlétére csak 1906-ban Hopkins munkájának eredményeképpen derült fény. Ő bizonyította, hogy a fehérjék, szénhidrátok és zsírok mellett vannak még nélkülözhetetlen tápanyagok.

Az első vitamin

1911 és 1914 között Casimir Funk elsőként különítette el rizskorpából, majd állította elő a beri-beri ellenszerét, s nevezte az anyagot vitaminnak, azaz a szervezet számára anyagcsere-folyamatainak lezajlásához nélkülözhetetlen, életfontosságú tápanyagnak. A megtalált szer ugyanis egy amin-vegyület volt, a "vita" szó pedig életet jelent. A vitaminoknak nevezett anyagokról tudták már, hogy szervezetünkben nem, vagy nem elegendő mennyiségben képződnek, és hogy ezen anyagokat a táplálékkal kell felvenni, különben hiánybetegségek jelentkeznek. Az angolkór hiánybetegség volta is ismert volt, hiszen a csukamájolaj, benne a sok, még nem ismert D-vitaminnal, jó ellenszernek bizonyult.

Minek nevezzelek?

Később kiderült, hogy nem minden vitamin amin-vegyület, de az elnevezés máig megmaradt. 1913-ban még viszonylag keveset tudtak az egyes vitaminokról, de egy amerikai biokémikus, Elmer Vernon McCollum javaslatára betűkkel kezdték jelölni őket. Az ötlet jó, ám kissé korai volt, mert azóta a vitaminok nevezéktana meglehetősen kaotikussá vált: a betűjelek csak nagyjából követik a felfedezés sorrendjét, a számokról nem is beszélve. A B-vitaminokhoz tartozó vegyületek például a legkülönbözőbb szerkezettel bírnak, kémiailag nincs közük egymáshoz, a D2 és D3- vitaminok viszont egyazon vegyület változatai. Ráadásul minden vitaminnak egy másik, a kémiai szerkezetéből adódó vagy a felfedezés körülményeire utaló elnevezése is van.

C-vitamint vacsorára! - avagy a felfedezések kora

A XX. század első felében aztán egymás után találták meg és kezdték mesterségesen is előállítani a vitaminokat, amelyek néhány élelmiszerben teljesen hiányoznak, másokban viszont nagy mennyiségben fordulnak elő. 1930 és 1937 között izolálták, majd szintetizálták az A-vitamint. A szegedi paprika C-vitaminjára Dr. Szent-Györgyi Albert akadt a 30-as években. A szervezet biokémiai folyamataink kutatása során egy mellékvesekéregben és a citrusfélékben lévő anyag után kutatott. Kémiai felépítésének tanulmányozásához azonban túl kevés állt belőle rendelkezésére. Egyik este a felesége paprikát adott neki a vacsora mellé, amit nem kívánt megenni, inkább lement vele a laboratóriumba, hátha van benne a régóta keresett anyagból. Azon az éjjelen meg is találta a C-vitamin legjobb lelőhelyét. Pár héttel később másfél kg vitamin volt a kezében. "Szétosztottam az egész világon, és onnan tudtuk meg, hogy mi a C-vitamin pontos kémiai szerkezete" - mesélte Szent-Györgyi Albert, aki a skorbut ellenszerét aszkorbinsavnak nevezete el. A szerkezetét tekintve egyszerű cukrot 1933-ban sikerült szintetizálni, s már abban az évben kapható volt az első 0,1 grammos C-vitamin tabletta. Szent-Györgyi felfedezésért 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott.
1931-36 között leltek rá a D2 és D3 (kolekalciferol) vitaminokra. 1935-ben szintetizálták a riboflavint (B2), 1936-ban a tiamint (B1), 1938-ban a pyridoxint (B6), s fedezték fel az E-vitamin szerkezetét, 1939-ben a K1-vitaminét, 1940-ben szintetizálták a pantoténsavat, izolálták a biotint (B7- vagy H-vitamin); 1946-ban a fólsavat, 1955-ben a kobalamint (B12).

Egy fogalom!

A vitamin-fogalom viszonylagos, hiszen nélkülözhetetlen anyagot jelent, melyből a szervezet külső forrásra szorul, pontosabban ezeket az anyagokat nem vagy nem kellő mennyiségben képes előállítani. Niacint, például, tudunk termelni előanyagából, egyik esszenciális aminosavunkból, a triptofánból, D-vitamint is készítünk előanyagából, a B-vitaminok egy részét pedig a bél baktériumlakóival szövetkezve tudjuk biztosítani. A vitaminok egy részét tehát kis mennyiségben elő tudja állítani a szervezet, de ennél többre van szüksége.

Nem szabad megfeledkeznünk a már említett provitaminokról sem. Ezek előanyagok, amelyekből a szervezet vitamint állít elő. A zsíroldékony vitaminokra jellemző, hogy provitamin formájában kerülnek a szervezetbe. Az A-vitamin provitaminja a béta-karotin, a D3-vitaminé pedig a 7-dehidro-koleszterinnek nevezett anyag. A vitaminoknak van még egy fontos közös tulajdonsága: a szervezet csak korlátozott mértékben tudja raktározni őket, ezért rendszeres pótlásuk a táplálékkal elengedhetetlen. A zsíroldékonyak - A-, D-, E- és K-vitaminok - zsírok módjára szállítódnak, a többiek vízoldékonyak.

Fény derül az angolkórra, a csukamájolaj fényes karrierje

Az angol-kór tömeges megjelenése az ipari forradalom idejére esik, amikor a ködös, sötét londoni munkásnegyedekben a gyermekek csontozata rendellenesen, deformálódva fejlődött. Később rájöttek, hogy tejtermékekkel és csukamájolajjal elejét lehet venni a betegségnek. A csukamájolaj nem csukából, hanem tengeri tőkehalfajokból kinyert, jellegzetes halszagú, világossárga olaj, könnyen felszívódó zsiradék. A kóros deformitások magyarázatát késleltette, hogy a betegségnek nem egy, hanem két oka van. Az egyik a D-vitamin, a másik, bőr UV-besugárzásának hiánya, ami a korabeli ködös Angliában nem volt ritka. Fény nélkül ugyanis a bőrben nem tud provitaminjából D-vitamin képződni. A D-vitamin a bél kalciumfelvételében, valamint a kalcium csontokba való beépülésében játszik szerepet. Hiányában a csontok eldeformálódnak. A hiánybetegség gyerekkori változata a rachitis, felnőttkorban gyakori csonttöréseket okozó oszteomaláciáról beszélünk. Végül Adolf Windaus fedezte fel a bőrben az UV-sugárzásra szintetizálódó D3-vitamint, ami aztán Nobel-díjas felismerésnek bizonyult. A csukamájolaj tehát azért lehetett az angolkór gyógyszere, mert gazdag D-vitaminban. Ezen kívül sok A- és E-vitamint, gyulladáscsökkentő, sejt- és érvédő omega-3 zsírsavakat és ásványi anyagokat, sok jódot és foszfort is tartalmaz. A csukamájolajat nyugodtan lehet természetes multivitamin-készítménynek tekinteni.

A D-vitamin jó példa arra, hogy az ember számára az egyes vitaminokból a világ különböző tájain más és más mennyiségre van szüksége. Magyarországon ezért az 1 év alatti csecsemők D3-vitamin igényét igyekeznek külső forrásból, vitaminkészítményekből biztosítani; egyéves kor felett, vegyes táplálkozás és óvatos napoztatás mellett csak a fényszegény téli hónapokban javasolnak a gyerekeknek pótlást. Tőlünk északra a napsütéses órák számának csökkenésével több, délebbre kevesebb a D3-vitamin pótlásra van igény. Bár nyugodtan feltételezhetnénk, hogy a természet valószínűleg nem feledkezett meg az adott földrajzi helyen élők megfelelő vitaminellátásról, csak megfelelő éleket, táplálkozást és életmódot kell folytatni.

Az első multivitamin

Az egyik első multivitamin-készítmény alapötlete és elkészítése a vitaminok felfedezésével párhuzamosan, ám attól függetlenül született meg. Carl F. Rehnborg, egy az 1920-as években Kínában dolgozó amerikai fogkrém-kereskedő felismerte, hogy az ottani gazdálkodó, friss zöldségeket fogyasztó emberek jobb egészségnek örvendenek, mint a városlakók. Ezért saját táplálékát is helyi növényekből, zöldségekből, gyümölcsmagokból összeállított péppel egészítette ki. Amerikába hazatérve laboratóriumot hozott létre, ahol mintegy hat év alatt fejlesztette ki az első, 1934-ben piacra került táplálék-kiegészítőt. Jóllehet sok vitamin is lehetett benne, nem egyes vitaminok tudatos összeválogatásával készült. Bizonyos értelemben mégis az egyik első mulitvitaminos táplálék-kiegészítő volt. A különböző vitaminok megismerését, növényekből való kivonását, majd szintetizálását követően azután az 1940-es években sorra jöttek létre a vitaminokat önmagukban vagy kombinációban tartalmazó készítmények.

Rendszeres táplálkozás, némi friss gyümölcs és zöldség fogyasztása mellett nagyfokú vagy teljes vitaminhiányt - avitaminózist - nehéz előidézni, de hiába a sok ajánlás, hogy naponta legalább 500-700 gramm, lehetőleg friss gyümölcsöt, zöldséget együnk, az európai átlagfogyasztás 260 gramm körül van csupán. Ha ehhez megfázás, betegség, nagyobb vitaminszükségletet okozó állapot vagy felszívódási zavar is járul, a bevitt vitamin átmenetileg kevésnek bizonyulhat, sőt relatív vitaminhiány, úgynevezett hipovitaminózis is előfordulhat. Olykor kevés lehet a felvett A-vitamin a vegetáriánusoknál, alkoholizmus esetén a B6-vitamin, olykor a niacin és a biotin, várandósság idején a fólsav. A csökkent vitaminfelvétel még nem vitaminhiány, de idővel mégis betegséget okozat, ezekből tehát jól jöhet némi többlet - gondoljuk. S valóban, a fejlett európai országokban a népesség legalább 20 százaléka fogyaszt rendszeresen vitaminkészítményeket, multivitamin-tablettákat.

Utóbbiakban legalább négy vitamin található, az egyszeri adagban pedig legalább kettő a felnőttek számára ajánlott napi mennyiségben (RDA=Recommanded Dietary Allowance) van jelen, ugyanakkor napi fogyasztásra ajánlott adagjában a vitaminok és ásványi anyagok mennyisége nem haladhatja meg az RDA-értéket. Ezért azt reméljük tőlük, hogy minden esetben elegendő vitaminnal látnak anélkül, hogy a túlzott bevitellel kárt okoznának. Izgalmas és manapság sok vitát kiváltó kérdés, hogy mennyire megbízható a hivatalos RDA-érték, és hogy multiviaminokkal vagy nélkülük elegendő vitamint fogyasztunk-e. Erre azonban egy más alkalommal igyekszünk majd választ keresni...