Terhesség

73 évesen szült ikreket egy nő

Az indiai nő és férje egész életükben próbálkoztak a gyermeknemzéssel, számos orvosnál jártak, eredménytelenül.
2019. Szeptember 09.
73 évesen szülte meg ikreit (fotó: Mangayamma Yaramati)

Mangayamma Yaramati 73 évesen császármetszéssel szülte meg ikerlányait. A szülész a BBC-nek elmondta, hogy az anya és a babák is jól vannak. Mindez azonban az apáról nem mondható el, a 82 éves Sitarama Rajaraó a gyerekei születésének napján sztrókot kapott és kórházban ápolják jelenleg is.

Az asszony és férje szinte egész életükben gyereknemzéssel próbálkoztak, eredménytelenül. Az indiai társadalomban a falvak közössége kinézi azokat a nőket, akiknek nem születik gyerekük.

Gyermektelen hölgynek neveztek. Az emberek vádló tekintettel néztek rám, mintha csak valami bűnt követtem volna el. A férjem azonban sziklaszilárdan állt mellettem – idézi az asszonyt az Index a Times of India nyomán.

Az ikrek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. A mesterséges megtermékenyítés elvégzése előtt a nőgyógyászuk konzultált kardiológussal és gyermekgyógyásszal is, az asszonnyal pedig többször beszélt pszichológus is, így megbizonyosodtak afelől, hogy mentálisan friss. Egészségi állapota korához képest remek.

Számos indiai nőgyógyász szólalt fel a beavatkozás ellen. A kezelést végző orvos megtagadta, hogy további részleteket áruljon el a folyamatról, az érintettek személyiségi jogaira hivatkozva. Így azt sem árulta el, hogy valóban a házaspár-e a gyermek biológiai szülei. Azt azonban állítja, mindenben betartották a törvényeket.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu