Terhesség

58 évesen, egyedül vállaltam gyereket

58 éves korában, donor petesejttel, egyedülállóként vállalt gyereket egy ausztrál nő, aki azt vallja, sem a kor, sem a körülmények nem állíthatják meg azt, aki anya akar lenni. Caroline története.
2018. Március 18.
Caroline 58 évesen lett anya

“Kalandokkal és utazásokkal teli életem volt, nagyon élveztem a fiatalabb éveimet, és bár mindig úgy éreztem, hogy egyszer lesz gyerekem, az idő elrepült” – kezdi a történetét Caroline a Kidspot.com.au oldalon. “A harmincas éveimben férjnél voltam, de nem estem teherbe, és mire kiderült, hogy csak orvosi segítséggel lehet gyerekünk, a házasságom szétesőben volt. Nem akartam egy rossz kapcsolatba gyereket vállalni, és akkoriban nagyon féltem attól, hogy egyedülálló anya legyek, mert kétségeim voltak azzal kapcsolatban, meg tudok-e birkózni a feladattal.”

Caroline azzal folytatja, hogy később sem talált megfelelő partnert a gyermekvállaláshoz, vagy éppen a párja nem akarta, hogy lombikbébijük legyen. Ijesztő volt számára az is, hogy Ausztráliában bonyolult a petesejt-adományozás és a mesterséges megtermékenyítés, ezért az ötvenes évei közepén külföldi lehetőségeket kezdett keresni. “Rátaláltam arra a lehetőségre, hogy nem petesejt adományoznak, hanem embriót lehet adoptálni. Korábban ez meg sem fordult a fejemben, de ez maradt az egyetlen lehetőségem arra, hogy anya legyek” – írja. “Végül egy indiai klinika mellett döntöttem, ahol idősebb nőkkel is foglalkoztak. A volt férjem bangladesi származású, ezért indiai petesejtdonort választottam, hogy a kisbaba egy kicsit hasonlítson ránk. A spermadonor amerikai volt, őt hat férfi közül választhattam ki, a petesejtdonort pedig tíz fiatal, egészséges indiai nő közül.”

Caroline egyedül utazott Indiába, és bár először egy kicsit megijesztette a meddőségi klinika egyszerűsége, az orvosa, dr. Bakshi nagyon megnyugtató hatással volt rá. “Elmagyarázta az egész beavatkozást, és bár szakmailag is igen meggyőző volt, éreztem rajta a kedvességet és a törődést. Elmondta, hogy úgy érzi, minden nőnek meg kell adni a lehetőséget, ha anya szeretne lenni, még akkor is, ha idősebb. Ha egészséges valaki, akkor csak az életkora miatt nem lehet megtagadni tőle a kezelést. Nagyon magabiztos volt, bízott a beültetés sikerében, ami engem is megnyugtatott. A beültetés napján ideges és izgatott voltam, és imádkoztam, hogy minden rendben menjen. Végül három embriót ültettek be, és az orvosom megjegyezte, hogy az sem kizárt, hogy hármasikreim lesznek.”

A beavatkozás után Caroline hazautazott, és hamarosan meg is bizonyosodhatott arról, hogy valóban várandós. Bár a terhessége eseménytelenül telt, és egészségügyi panaszai sem voltak némi gyomorégést leszámítva, az orvosa úgy döntött, hogy a magzat növekedésének lassulása miatt a 37. héten császármetszést hajtanak végre Caroline-on.

Gyönyörű, egészséges kisfiam született, akit Javed Robertnek neveztem el. Egy barátnőm velem volt a kórházban, a szülés alatt, és az első hetekben otthon is, rengeteget segített, a házimunkában, a főzésben és a baba mellett is” – folytatja Caroline. “Javed négy hónapos, nagyon vidám kisbaba, és már most látszik, hogy rengeteget fog beszélni!”

Caroline azt mondja, az anyaság miatt nem szeretne lemondani a kedvteléseiről vagy az utazgatásról, de most már a fia is mellette van, akivel megoszthatja a kalandjait. Emellett pedig azt tervezi, hogy saját vállalkozást indít.

“Remélem, inspirálni tudok más idősebb nőket, akik még nem döntöttek a gyermekvállalásról, vagy akik félnek donor petesejtet beültettetni. Ugyanúgy szeretem a fiamat, mintha a saját petesejtemből született volna, és minden nap hálát adok azért, hogy ilyen gyönyörű kisbabám van” -írja Caroline.

Forrás: Kidspot.com.au

Ezt is érdemes elolvasni: