Terhesség

57 évesen kisfiúnak adott életet, miután tinédzser lányát elveszítette

Barbara Higgins elvesztette a lányát, de újra anya akart lenni. Miután 57 évesen szült, csak annyit mondott: tudtam, hogy meg tudom csinálni.
2022. Február 25.
Barbara és férje nagyon boldogok a kisbabával (Fotó: Getty Images)

Lombikos megtermékenyítés után esett teherbe és 57 évesen megszülte kisfiát Barbara Higgins. A nőnek volt már két lánya, ám a kisebbik, Molly hat évvel ezelőtt, 13 éves korában agydaganat következtében elhunyt.

A tragédia után nem sokkal a New Hampshire-ben tanárként dolgozó Barbarának olyan álmai lettek, amelyekről kezdetben senkinek sem beszélt, csupán a gyász folyamatának tulajdonította őket. Az álmok, amelyek következetesen előfordultak, arra irányultak, hogy egy másik baba szülessen.

Miután egyre gyakrabban álmodott a szülésről, 53 évesen bejelentkezett egy termékenységi klinikára, hogy kiderüljön, lehetséges-e teherbe esni az ő korában. “Az orvostudomány gyakran annyira tényszerű, hogy szem elől tévesztjük az intuíciót” – mondja Barbara. “Tudtam, hogy képes vagyok rá.”

Bár a legtöbb klinika nem fogad új 50 év feletti pácienseket, Barbara egy percig sem kételkedett saját sikerében. Rendszeresen járt edzeni, naponta futott, teljesen egészségesnek érezte magát.

Még akkor sem tántorodott meg, amikor az egyik rutinvizsgálat kimutatta, hogy agyában három daganat is van. Szerencsére mind jóindulatúak voltak és 2019 januárjában el is távolították azokat. Ezt követően az elszánt anyuka úgy döntött, hogy folytatja a lombik-folyamatot.

A második beültetés volt sikeres, ám a terhesség 14. hetéig nem akarta elmondani a családjának a jó hírt. Eközben Barbara a terhessége alatt minden lehetséges vizsgálaton átesett. Egyik orvos sem kezelt még 57 éves terhes nőt, és még a számítógépek is hibajelzéseket adtak, feltételezve, hogy az egészségügyi szolgáltatók rossz életkort tápláltak be.

Végül 2021 márciusában, a várandósság 37. hetében Barbara egészséges kisfiúnak adott életet, akit Banzhoff Jacknek nevezett el. Az újra kétgyermekes anya még hónapokkal később is felébredt az éjszaka, a fiára nézett, és azt gondolta: “Úristen, sikerült! Van egy babám.”

Nagyobbik lánya, Gracie, aki akkor 20 éves volt, szintén azonnal megszerette kisöccsét. “A két gyermekemnek különleges kapcsolata van” -mondja Barbara.

Visszatekintve az asszony azt mondja, hogy a legnagyobb tanácsa egy olyan előrehaladott korú nőnek, mint ő, aki a lombikeljárást fontolgatja, hogy tegye meg az első lépést, és végezzen egy kis kutatást. “Keress egy olyan intézményt, ahol idősebb nőkkel foglalkoznak” – tanácsolja.  Lehet, hogy sok ajtón kell bekopogtatnod, de ne add fel!

A büszke anyuka azt javasolja, hogy távolodj el a folyamatos aggodalmaktól vagy attól, hogy mások, mit mondanak, inkább lépj egyet hátra. Végül is, ha bízol önmagadban, ahogy Barbara tette, az örömteli új fejezethez vezethet.