Teherbeesés

Vlog készül Pataki Zita utolsó lombikjáról

Nyolc sikertelen próbálkozás után Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila úgy döntöttek, még egyszer utoljára adnak egy esélyt annak, hogy gyermekük szülessen. Kilenc részes doku-reality vlogukban mutatják be, mi mindenen mennek keresztül.
2019. Január 10.
Belevágnak az utolsó, kilencedik lombikba (kép: noivalto.hu)

Szét akarják robbantani a tabukat, irányt mutatni és megnyugtatni azokat a párokat, akik lombik-eljárás előtt állnak – ez a célja a most induló, kilenc részes doku-reality vlognak, amiben Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila őszintén megmutatják, hogy milyen vizsgálatokon mennek keresztül és milyen lelki állapotban vannak azok a párok, akik belevágnak egy lombik programba.

Pataki Zita szerint ma már látják, hogy milyen tudatlanul vágtak bele évekkel ezelőtt az első öt-hat lombik programba. Sok információ hiányzik ugyanis a rendszerből szerintük, amiket a gyerekre váró párok egymástól, vagy az internetes fórumokról próbálnak meg összeszedni. A statisztikák szerint ma Magyarországon 300.000 meddő pár él.

“Mennyivel könnyebb lett volna úgy nekiindulni az első lombiknak, hogy már azoknak az információknak, annak a tudásnak a birtokában vagyunk, amelyekhez csak az ötödik-hatodik lombik után jutottunk hozzá. Ezek lehetnek vizsgálatok, vagy az, mennyire számít, hogy 10 kilóval kevesebb vagyok-e vagy sem, hogyan táplálkozom, milyen vitaminokat szedek, milyen lelki állapotban vagyok. Sokkal tudatosabbak lettünk az ötödik-hatodik lombik után, de addigra már hosszú évek teltek el” – mondta Pataki Zita.

Zita férje szerint sok mindenre nem voltak felkészülve. “Minden egyes lombiknál ért valami váratlan dolog minket” – mondja Szárnyas Attila. “Amikor egy lombikba belekezdünk, az alap esetben két esélyes: vagy sikerül, vagy nem. De arra mi sem számítottunk, hogy vannak köztes állapotok: a fél sikerek, a teljes sikertelenségek, amikor például el sem jutsz a beültetéséig. Egy csomó olyan impulzus ért minket, amelyekről úgy gondoltuk, hogy érdemes beszélni, hiszen, ha mi átmentünk rajta, akkor más is megtapasztalja ugyanezt.”

“Ha nagyon visszanézek az időben, akkor nemcsak a nyolcadik kezelés után engedtük el. Azt vettük észre, hogy már az ötödiktől, amikor a támogatott lombik eljárásoknak vége van, akkor sokkal több mindenen el kell gondolkodni, hiszen akkor ez már nagyon kemény anyagi kérdés is. Korábban is éreztem úgy, hogy én ezt többet nem csinálom. Akkor és ott nagyon fáj, de azzal, hogy kezelem és megélem az érzéseimet, újra lehet épülni bármiből. Ez az utolsó eljárás nálunk és ezt azért tudom ilyen bátran kijelenteni, mert tisztában vagyok azzal, hogy nem bír el többet a testem. Próbáltam elengedni, de ez az érzés lassan, fokozatosan újraszületett” – válaszolta Pataki Zita a Babaszoba kérdésére, hogy miért vágnak bele ismét az eljárásba, amikor pár éve már úgy döntöttek, nem próbálkoznak tovább.

“Szét akarjuk robbantani a tabukat!” – mondja Pataki Zita. “Szeretnénk, ha ezekről a témákról őszintén beszélnénk, hogy ne menjenek tönkre házasságok, ne legyen senki emiatt depressziós, ne érezzék magukat a párok egyedül a világban. Másnak is ugyanazok a problémái, ugyanazzal küzd egy lombik kezelés alatt, mint mi.”

“Már fiatalon tudjanak a nők arról, hogy milyen a hormonszintjük, várhatóan meddig lesznek termékenyek, van-e valamilyen betegségük, ami megnehezítheti a későbbi terhességet. Többek között ezt a testtudatos gondolkozást szeretnék Pataki Zitáék elérni azzal, hogy őszintén beszélnek a gyermekvállalással kapcsolatos küzdelmeikről. És információt adni. Mindent, amit ők a nyolc lombik kezelés alatt átéltek, megtapasztaltak, maguk is kipróbáltak. Erről is szól Az utolsó lombik című dokumentum-reality vlog.

A Babaszoba kérdésére, hogy nem beszélünk-e többet az elmúlt években a meddőségről, lombik-eljárásról, Pataki Zita elmondta, hogy talán egy kicsit többet beszélünk róla, de az emberek még mindig keveset tudnak magáról a folyamatról. “Szeretnénk, ha a filmben benne lenne egyfajta termékenységtudatosság is, talán az én számból hitelesen hangzik, hogy az idő relatív, 45 évesen is anyává lehet válni, az élet bármikor véget érhet és bármikor el is kezdődhet. De ha az időről beszélünk: ez a film nemcsak azoknak szól, akkor hasonló cipőben járnak, mint mi, hanem azoknak a huszonéveseknek is, akik a legjobb pillanatban vannak termékenység szempontjából. Tudniuk kell azon gondolkozni, hogy felelősen válasszanak olyan párt, akivel a jövőben családot szeretnének. Mindenkinek, férfiaknak és nőknek is tudniuk kell, hogy nem húzhatják a másik idejét, felelősséggel tartoznak másoknak és önmaguknak. Tisztelniük kell az időt.”

Arról is megkérdeztük Pataki Zitát, hogy úgy képzeljük, egy lombik-eljárás során a párok lelki síkon is sok mindenen átmennek. Nem tartanak-e attól, hogy sérül az intimitás, nem zavarja-e meg a belső folyamatokat, hogy beengedik a nyilvánosságot.

“Nagyon sokat gondolkodtunk ezen a kérdésen, sőt ezen kellett a legkomolyabban elgondolkodnunk. Abban biztos vagyok, hogy a férjem és én is meg fogjuk élni az érzelmeinket, és tudjuk is majd kezelni. Talán abban is tudunk segíteni, hogy megmutatjuk, mi hogyan éljük meg mindezt, és hogyan tudjuk kezelni az érzéseinket. Nem arról van szó, hogy kiteregetjük a magánéletünket, hanem arról, hogy dokumentarista eszközökkel megmutatjuk az életünk egy bizonyos részét, egy olyan szeletét, ami egyébként rajtunk kívül nagyon sokakat érint. A valóságot bemutatva, nem eltorzítva, nem manipulálva, nem szájbarágósan szeretnénk megmutatni azt, hogy milyen lelki állapotokon megyünk keresztül egy ilyen eljárás alatt. Hihetetlenül szép az élet, megér minden fájdalmat, könnyet és mosolyt.”

A kilenc részes vlog a Női váltó Youtube csatornáján látható. Az első rész: