Teherbeesés

Valkó Eszter: “nehéz volt elfogadni, hogy természetes úton nem eshetek teherbe”

Hosszú út vezetett odáig, hogy Valkó Eszternek gyermeke legyen, ötévnyi próbálkozás után 44 évesen születik gyereke sikeres lombikprogramnak köszönhetően.
2019. Március 25.
Az inszeminációt lombik követte

Valkó Eszter a Bestnek elmondta, hogy “az első ijedtséget nem is a félelem okozta, hanem talán inkább az egóm. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy természetes úton nem eshetek teherbe. (…) végül be kellett látnom, hogy nincs más megoldás” – idézi a 24.hu.

Inszeminációval próbálkoztak először, majd ezt lombikprogram követte, de a helyzet nagyon reménytelennek tűnt.

“Harmincévesen azt mondtam, ha 40-ig nem szülök, utána már nem is akarok. Aztán megismertem Petit, és kiderült, hogy a családalapítás az esetünkben nem egyszerű. Kitoltam a határt 45 éves koromig, és szerencsére teherbe is estem. Arra a lombikra úgy indultam el, hogy az lesz az utolsó” – mondta Valkó. Tényleg ez lett az utolsó, ami sikerült is.

Valkó Eszter tavasszal várhatóan Hollandiában fogja megszülni kisfiát.

Kapcsolódó cikkeink lombik témában:

Forrás: 24.hu