Teherbeesés

Megszűnik a debreceni Kaáli Intézet

A hvg.hu információi szerint megszűnik a Kaáli Intézet Debreceni Egyetemen működő, államilag finanszírozott lombikkezeléseket is végző egysége.
2017. Június 06.

Méghozzá politikai okokból: az egyetemhez „felülről érkezett” – nyilvánvalóan minisztériumi – kérés, pontosabban utasítás miatt szűnik meg – írja a hvg.hu. Állítólag az a bűne, hogy magánszolgáltató.A kormány évek óta elégedetlen az alacsony születésszám miatt, a lombikkezelések finanszírozását azonban évek óta nem emelte meg.

A Kaáli intézet 15 éve közbeszerzési eljárás nyerteseként kötött szerződést a Debreceni Egyetem Klinikai Központjával (DEKK), mert az állami intézmény önállóan nem tudta biztosítani a lombikközpont működéséhez kellő személyi és tárgyi feltételeket. A szerződés 2017 decemberében jár le, a debreceni mellett még hét hazai termékenységi központot vezető Kaáli Gézával azonban nemrégiben telefonon közölték, hogy hiába elégedettek az intézet munkájával, és hiába lenne még nagyobb igény a térségben a lombikkezelésekre, a „magánszolgáltatók igénybevételének jelenlegi megítélése miatt” nincs lehetőségük a szerződés meghosszabbítására.

A Kaáli Intézet csütörtökön az Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményben tudatta a hírt, jelezve, hogy mivel az egyetem nem közölte, működtet-e a későbbiekben saját lombikbébi-programot, a betegek elvándorlása már megkezdődött a régióból.

A DEKK főigazgatóját és orvosigazgatóját levélben kereste meg a hvg.hu azzal, igaz-e, hogy politikai utasításra bontottak szerződést az intézettel, illetve, hogy folytatja-e az egyetem saját maga a lombikkezeléseket. Az intézet az MTI-n keresztül adott ki egy sajtóközleményt. Eszerint a Kaáli Intézet szerződése év végén lejár, utána a Klinikai Központ végzi a kezelést. A páciensek eddig is a központ infrastruktúráját használva kapták meg a megfelelő ellátást a külső, privát szolgáltatótól.

Az érintettek az ellátáshoz 2018. január 1. után is az állam által biztosított feltételekkel juthatnak majd hozzá, így a TAJ kártyával rendelkezők számára ugyanúgy teljes mértékben finanszírozott marad az első öt lombikbébi kezelés.”

Az egyetem azt reméli, az orvosok köre sem változik. A politikai utasításra egy szóval sem reagáltak.A hvg. hu szerint a Kaáli Intézet kiszorítása feltehetően része annak a korábban megszellőztetett kormányzati törekvésnek, amely szerint az Emmi a jövőben 4000-rel megemelné ugyan az egészségbiztosítási kassza terhére évente elvégezhető lombikkezelések számát, illetve azok támogatását is, de három, kiemeltként kezelendő állami meddőségi központba, a János-kórházban működő Budai Meddőségi Centrumba, a Semmelweis Egyetem Női Klinikájára és a pécsi klinikára terelné a beavatkozásokat és a velük járó finanszírozást.

A társadalombiztosító által fizetett lombikbébi-kezelések 70 százalékát ma a magántulajdonú Kaáli Intézet fővárosi és vidéki rendelőiben végzik. A tulajdonos Kaáli Géza két évtizede lobbizik az asszisztált reprodukció minél nagyobb állami támogatásáért. Legutóbb a kormány demográfiai csomagjának bejelentése előtt hívta fel a figyelmet, hogy a kezelésekre vonatkozó volumenkorlát eltörlésével ma tízezerrel több gyerek élhetne Magyarországon.

Állami költségen ma évente mindössze hatezer lombikkezelést végeznek Magyarországon. Bár a kormány legalább egy éve ígérgeti, hogy változtat a szabályozáson, a múlt héten bejelentett demográfiai csomagnak nem volt része a lombikprogram kiterjesztése, és az erőforrás tárca múlt heti, hvg.hu-nak adott válaszából is csak az derült ki, hogy “a kormány mind a ciklusszám, mind a gyógyszertámogatás tekintetében kedvezőbb feltételeket kíván teremteni, ám a jogszabály módosítása még folyamatban van”.

Kapcsolódó cikkeink:

Lombikos vagyok – miért nem beszélhetek róla?

Babák a lombikból – az IVF rövid története

Forrás: HVG.hu