Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Megkötötték az első babaváró hitelszerződéseket

Szerző: Babaszoba.hu

2019. július 3.

Forrás: MTI

A lakossági piac két meghatározó bankja, az OTP és Erste már megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket.

Az OTP az MTI-vel közölte: a bank már több ügyfelének is folyósította a szabadon felhasználható babaváró támogatást. Az első igénylések Veszprém és Zala megyéből érkeztek. Az igénylők 30 év körüliek, és mindkét esetben a maximálisan igényelhető, 10 millió forintot folyósította a hitelintézet.
Megvannak az első babaváró hitel szerződések
A bank közölte azt is, hogy a honlapján található kalkulátor segítségével az érdeklődők kiszámolhatják a havonta fizetendő törlesztő részletet, de egy kérdőív segítségével a jogosultságukat is ellenőrizhetik.
Az OTP Bank felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy már az igényléskor hozzák magukkal a babaváró támogatáshoz szükséges társadalombiztosítási jogviszonyról szóló hatósági bizonyítványt, amelyet az illetékes megyeszékhelyen működő egészségbiztosítási pénztári feladatkörben eljáró járási hivatalok adnak ki. Ha a hatósági bizonyítvány nem áll rendelkezésre, akkor a termékről csak tájékoztatást tudnak nyújtani a fiókokban.
Az MTI kérdésére az Erste Bankban elmondták: az indulás napján - július 1-jén - megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket a hitelintézet. Az Ersténél a legelső hitelt egy debreceni házaspár vette fel, ők 10 millió forintot igényeltek 20 éves futamidő mellett.
A gyermekvállalást tervező házaspárok a pénzintézet valamennyi fiókjában felvilágosítást kaphatnak a kamattámogatott kölcsönről, amelyet az Erste Bank akár 60 ezer forint extra kedvezménnyel is kiegészíthet.
A pénzintézetnél megközelítőleg 16 milliárd forint babaváró hitel felvételére számítanak ebben az évben. Jó hír az érdeklődőknek, hogy az Ersténél elvégzik az előzetes hitelképesség vizsgálatot az OEP igazolás beszerzése előtt is - közölte a hitelintézet.
Kapcsolódó:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék