Teherbeesés

Kaáli Intézet: “Nem játszunk Istent!”

Nyílt levélben válaszolt Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója, egykori bencés diák Veres András győri püspök augusztus 20-i beszédére, amelyben a lombikprogramot választó családokat ítélte el.
2017. Augusztus 30.

A győri püspök sajnálattal gondolt azokra, akik részt vesznek lombikbébiprogramban, a bűn súlya szerinte attól függ, hogy mennyire volt tudatos a döntésük.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár úgy reagált a püspök szavaira, hogy nem lehet elítélni a lombikprogramot választó párokat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy látja, hogy az egyház kritikája jogos a meg nem születő embriók kérdésében, ezért szigorítani kellene a programot.

A szakma eddig nem reagált érdemben a győri püspök állásfoglalására, Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet igazgatója viszont nyílt levélben reagált: „Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon.”

A győri püspöknek az a kifogása a lombikbébiprogrammal, hogy több embriót hoznak létre, mint amennyit aztán beültetnek, így a többit pedig félreteszik vagy elpusztítják. Ennek szerinte egy keresztény számára elfogadhatatlannak kell lennie – idézi a hvg.hu.

Veres András a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a katolikus egyháznak nem elfogadható a mesterséges megtermékenyítés, mert nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul “pluszmegfoganások” is. Azt is mondta, hogy “a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására”, és bűnösök azok a párok, amelyek mégis részt vesznek abban. A püspök szerint lombikprogram helyett örökbefogadás tanácsolható.

A nyílt levélben, amelynek teljes szövege itt olvasható, Kőrösi Tamás így fogalmazott: „A megszületett gyermekek döntő többsége, akiket a szülők Isten ajándékának és az isteni gondviselés bekövetkezett csodájának tekintenek, meg van keresztelve! Hívő emberek lettek, vagy hitem szerint azzá fognak válni. Kevés kivétellel, mind a több tízezren. Ez a nyáj vajon miért nem kell az egyháznak?” – írta.

Kőrösi Tamás úgy fogalmazott, hogy az egyház „20–30 évvel ezelőtti enciklikákra hivatkozva döngöli sárba a nőket, a gyermektelen párokat, akik az élet továbbadásának méltóságáért szeretnének és kívánnak is küzdeni.

A nyílt levélben azt is elmagyarázta, hogy a lombikbébiprogram olyan petesejtekkel dolgozik, amelyek egy kivétellel soha nem termékenyültek volna meg. 35 éves kor alatt akár 60 százalékos is lehet a sikereres lombikbébiprogram aránya, azaz párok ezrei élhetnek boldog családban.

Kapcsolódó cikkeink:

A katolikus egyház szerint nem elfogadható a mesterséges megtermékenyítés

Mindegy, hogyan fogant!

Forrás: HVG.hu