Teherbeesés

Ingyenesek lesznek a meddőségi gyógyszerek, bővítik a GYOD körét

Január elsejétől ingyenesek lesznek a meddőségkezelésben használt jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások.
2019. December 22.
Ingyenesek lesznek a meddőségi gyógyszerek, bővítik a GYOD körét (fotó: iStock)

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a döntéstől azt várják, hogy a “vágyott” gyerekek megszülethessenek, és az érintett párok egységesen magas színvonalú kezelést kapjanak várakozás nélkül az egész országban.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy a jövő év elejétől – a kormány támogatásának köszönhetően – nő két, 1-es típusú diabétesszel élőket segítő eszköz támogatása.

Az államtitkár azt mondta, most a legmodernebb ellátást például az inzulinpumpával és egy vércukrot mérő szenzor segítségével lehet garantálni. A kormány most az ezekhez való hozzáférést könnyítette meg: 2020. január 1-től a gyerekeknek és a nappali tagozatos tanulóknak 98 százalékos, a felnőtteknek 80 százalékos támogatással lehet hozzájutni az említett eszközökhöz.

A szenzort 6 hónapra kapják meg az érintettek, azután akkor újíthatják meg az alanyi jogú támogatást, ha a vizsgálatok során látszik, hogy használják az eszközt.

Azt államtitkát is elmondta, hogy a jövőben az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeket nevelő szülők is igénybe vehetik a gyerekek otthongondozási díját és az ápolási díjat.

Forrás: 444.hu