Teherbeesés

Így honorálná a nyugdíjban a gyermekvállalást a kormány

Több nyugdíjat adnának a gyerekeseknek Matolcsyék, a Magyar Nemzeti Bank 330 pontból álló versenyképességi programja szerint.
2019. Február 28.
Így honorálná a nyugdíjban a gyermekvállalást a kormány

A versenyképességi program egyik fejezete a gyermekvállalás ösztönzésével foglalkozik, például a gyermeknevelés nyugdíjrendszeren belüli elismerésével. Ha a gyermekvállalás tényező lenne a nyugdíjrendszerben, akkor az a jegybank szerint azt a cél szolgálná, hogy ellensúlyozza a gyermeknevelés többletköltségét, másfelől ezzel ösztönözné a gyermekvállalást.

A gyermeket vállaló szülők ugyan kapnak költségvetési támogatásokat, de azok csak a költségek egy kisebb hányadát fedezik az MNB szerint. Ráadásul minél több gyermeket nevelt fel egy nő, annál alacsonyabb lesz a nyugdíja, a kevesebb szolgálati év és kevesebb jövedelem miatt.

Matolcsyék úgy képzelik megvalósítani a programot, hogy egyrészt az induló nyugdíj megállapításakor már figyelembe vennék a felnevelt gyermekek számát, úgy, hogy nyugdíj-kiegészítésben részesítenék a szülőket. Példaként Franciaországot említik, ahol a 3 vagy több gyermeket felnevelő anyák 10 százalékos nyugdíjnövelést kapnak. A fix összeg mellett azt is alkalmazhatnák, hogy a gyermek keresetéhez lenne kötve a nyugdíj-kiegészítés. De ez csak akkor működne, ha a gyermek Magyarországon maradna és itt vállalna munkát.

A másik javasolt intézkedés, hogy figyelembe vennék a családi adókedvezményt a nyugdíj megállapításakor, hiszen az a jelenlegihez képest magasabb nettót jelentene, így magasabb induló nyugdíjat is.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: mfor.hu