Teherbeesés

Folyamatosan nő az örökbe adott gyerekek száma

Évtizedek óta nem fogadtak örökbe annyi gyereket mint tavaly. Magyarországon 21 ezer azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek nincsen családja.
2018. Október 03.
Folyamatosan nő az örökbe adott gyerekek száma

Négy évvel ezelőtt az állam változtatott a körülményes eljárásmeneten. Az örökbefogadás folyamata így is lassú és sokszor az igények nem találkoznak a valósággal: sok az iskoláskorú család nélküli gyerek, de kevesen szeretnének iskolás gyerekeket magukhoz venni.

Az elmúlt években megnőtt az állami gondoskodásban lévő gyerekek száma, tavaly 1972 ilyen gyerek volt. A többiek sorsa egyelőre rendezetlen, vagy a vér szerinti szüleik tartanak rájuk igényt, ezért nem adhatók örökbe.

Tavaly 2753 olyan szülő volt, akik szeretett volna örökbe fogadni gyermeket, nagy részük házasságban él, de vannak egyedülállók is.

2014 óta folyamatosan nőtt az örökbe adott gyerekek száma, tavaly 1025 gyermeket fogadtak örökbe, ami több, mint az elmúlt 20 évben bármikor.

Éppen négy éve változtattak az eljárásmeneten: gyorsították a folyamatot. Az is jól látszik, hogy egyre népszerűbb az örökbefogadás és egyre több külföldi állampolgár fogad örökbe magyar gyereket.

A 3 évesnél fiatalabb örökbefogadható gyerekek aránya 10 százalék alatti, a legtöbb családra váró gyerek 10 éves vagy annál idősebb. Az életkornak visszatartó hatása van, a legtöbb szülő minél kisebb gyereket szeretne magához venni. Ennél is rosszabb helyzetben vannak a fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekek. A fogyatékossággal élők örökbefogadása 2016 kivételével még a tíz esetet sem érte el – írja a 444.hu.

Az örökbefogadásoknak két fajtája van, a nyílt és a titkos. A titkos eljárás esetében a vér szerinti szülő nem tudja, hogy kihez kerül a gyermeke, és az örökbefogadó szülők nem tudják, kinek a gyermekét fogadták örökbe (a gyereknek magának később, ha felnőtt lesz, jogában áll megismernie a vér szerinti szüleit). Ilyen titkos örökbefogadás van akkor például, ha az anya inkubátorban hagyja a gyerekét, ha lemond róla a megszületésekor.

Nyílt örökbefogadások esetében azonban a vér szerinti és az örökbefogadó szülő ismeri egymást, sőt, később is tarthatják a kapcsolatot egymással. Ebben az esetben az örökbefogadó szülőknek nagyobb esélye van arra, hogy újszülöttet fogadjanak örökbe.

A 2014-től érvényes új szabályozás szerint ebben az esetben a gyerek hathetes koráig ha vér szerinti szülő úgy dönt, mégis inkább megtartaná, akkor az örökbefogadóknak vissza kell őt adnia.

Az utóbbi három évben csökkent a nyílt örökbefogadások száma, a titkos örökbefogadások száma viszont megemelkedett. Egyre többször fordul elő, hogy házastársak vagy rokonok fogadják örökbe egymás gyerekeit.

Az örökbefogadott gyermekek hatvan százaléka azonban így is egy gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él családba kerülése előtt.

Területi alapon nézve a legtöbb gyereket Budapesten adják örökbe, majd Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik.

Eközben az ország északi régióiból örökbefogadott gyermekek 90 százaléka gyermekotthonból vagy nevelőszülőtől kerül családba.

A földrajzi helynek az új örökbefogadási rendszerben kiemelt szerepe van. Az új szabályozás többszintessé tette az örökbefogadási folyamatot, ezzel igyekeztek felgyorsítani a folyamatot. Ennek az a célja, hogy könnyebben egymásra találjanak a rendszerben a szülők és a gyerekek.

Az első szint a megyei szint, ahol a területileg illetékes szakszolgálatok igyekeznek örökbefogadó helyi szülőket találni a saját nyilvántartásukban szereplő gyermekeknek. Ha nem találnak, akkor ezek a gyerekek felkerülnek az EMMI országos nyilvántartásába, és akkor már országos szinten próbálják összehozni a szülőket és a gyerekeket. Az örökbe nem fogadott megyei gyerekeknek szintén az országos listán keresnek tovább szülőket.

A harmadik szint a nemzetközi szint. Itt már külföldi állampolgárok is örökbe fogadhatnak magyar gyerekeket, de csak gyermekotthonból vagy nevelőszülőtől. Ez az új elem megnövelte a külföldi állampolgárok örökbefogadását, 2014-ben 17 százalék, míg 2017-ben 23 százalék volt az összes engedélyezett örökbefogadásnak.

A KSH adatai szerint az örökbefogadások felbontására csak nagyon ritkán kerül sor, 2017-ben összesen 10 ilyen eset történt.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 444.hu