Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A spanyol állam a szingliknél is támogatja a mesterséges megtermékenyítést

Szerző: Babaszoba.hu

2018. július 9.

Forrás: MTI

Újból hozzáférhető lesz az állami finanszírozású mesterséges megtermékenyítési program az egyedülálló nők, illetve leszbikus nők számára is Spanyolországban.

A spanyol állam a szingliknél is támogatja a mesterséges megtermékenyítést
Isabel Celaá szocialista politikus felidézte: az elérhető közszolgáltatások listájáról 2014-ben vette le ezt a lehetőséget a konzervatív néppárti kormány, és az egészségügyi minisztérium most rendelettel kívánja visszaállítani.
A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy a spanyol kabinet több intézkedésről is döntött annak apropóján, hogy ezekben a napokban zajlanak a melegbüszkeség hetének rendezvényei a spanyol fővárosban.
A kormány úgy határozott, hogy június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban (a betűszó a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok közösségére utal).
Az esélyegyenlőségi minisztérium keretein belül létrehozzák az egyenlő bánásmód és sokféleség főigazgatóságát, továbbá munkacsoportot alakítanak az iskolai együttélés stratégiai tervének kidolgozására, hogy megszüntessék a nemi irányultság szerinti diszkriminációt az oktatási intézményekben.
"A sokféleséget tiszteletben tartva szeretnénk élni" - fogalmazott a kormányszóvivő, hangsúlyozva, hogy ezek a döntések képviselik a folytonosságot a szocialista Zapatero-kormány (2004-2011) politikájával, amely 13 évvel ezelőtt engedélyezte az azonos neműek házasságát Spanyolországban.
Kapcsolódó cikkeink mesterséges megtermékenyítés témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék