Teherbeesés

A meddőség kialakulásában a kor csak az egyik gond

Sokszor megjelenő, és fontos kérdés, hogy mikor is ideális gyermeket vállalni. A válasz azonban nagyon nehéz, mivel ezt nem csak a biológiai óra határozza meg. sajnos azonban tény, hogy a ketyegés megállíthatatlan, bár tenni azért sok mindent lehet!
2017. Június 06.

A témában dr. Angyal Géza szülész- nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Mi az ideális kor?

Ideális kor nincsen a gyerekszülésre – abban az esetben, ha társadalmilag szemléljük az eseményeket. A húszas években a nők is tanulnak még, vagy éppen a karrierjüket építik, indítják be. A harmincas években kezdhetik igazán élvezni szakmai sikereiket, és ekkorra jellemzően már férjhez is mennek, vagy tartós kapcsolatuk van. Ez pedig közös kiadásokat is eredményez (ház, autó, berendezési tárgyak), ami hitelfelvétellel, vagy kisebb nagyobb anyagi terhekkel jár.

A gyereknek azonban „kell a jó környezet, a stabil háttér”, emiatt a párok csak várnak és várnak. Vagyis ideális időpont gazdasági szempontból sohasem lesz, hiszen mindig lesz újabb feladat a munkahelyen, vagy újabb fejlődési lépés a magánéletben.

Biológiai szempontból azonban egészen más a helyzet. A nők jellemzően a húszas éveik elején a legtermékenyebbek, nagyjából 24-25 évek korukig vannak a csúcson. Ezután a terhesség kialakulásának esélye drasztikusan csökken. De mit is jelent pontosan ez az esély? A spontán terhesség kialakulásának esélye egy teljes, sőt, egyes esetekben akár két éves ciklusra vonatkozik. Vagyis mindig egy évet veszünk alapul, és az abban bekövetkező 12 ciklust. Természetesen 25 év felett is kialakulhat spontán a terhesség, ám ennek esélye sajnos csökken, méghozzá a kor előre haladtával hatalmas ütemben. A 35 éves korosztály esélye a 25 évesekhez képest már csupán a fele, míg a következő öt évben, vagyis a 40 éves korig az esélyek újra megfeleződnek.

Nem csak a kor a gond

Az életkor előre haladtával való esélycsökkenés még nem jelentene egymagában akkora gondot. Azonban ezzel együtt azoknak a problémáknak a valószínűsége is egyre emelkedik, melyek befolyásolják, megakadályozzák a terhesség kialakulását.

A 35 éves nők 6%-a már három év alatt sem képes a természetes megtermékenyülésre a rendszeres, védekezés nélküli nemi élettel, míg ez a szám csupán két év alatt majd’ megnégyszereződik, vagyis a 38 éveseknek 26%-a már nem képes természetes úton teherbe esni három év alatt sem.

Sajnos a statisztika nem hazudik, ennek oka pedig a test folyamatos „elhasználódása”. A nem megfelelő életmód, és a helytelen táplálkozás, valamint a rengeteg stressz mind rombolóan hatnak a testre, és akkor az életkorral természetesen együtt járó hanyatlásról még nem is beszéltünk.

Dr. Angyal Géza kifejtette, hogy a tápanyagok hiánya, valamint sok esetben a genetikai hajlam olyan betegségek kialakulásának esélyét növelik, melyek erős hatást gyakorolnak a termékenységre, illetve a baba kihordásának képességére. Többek között ez is az oka annak, hogy ma, hazánkban gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, és a meddő párok száma sajnos évről évre nő. A betegségek, melyek a korral növekvő eséllyel jelennek meg:

– IR

PCOS

– Korai klimax (35 éves kor körül)

– Mióma

– Méh összenövések

– Magasvérnyomás

– Keringési problémák

– Elhízás

A gondok sok esetben odáig fajulhatnak, hogy már csak orvosi segítséggel leszünk képeseket családot alapítani, vagy tragikus esetben még úgy sem.

Mi magunk azzal tehetünk a legtöbbet a termékenység megtartásáért, vagy fokozásáért, ha egészségesen élünk, és étkezünk. A szakértők zöme ezen felül a terhesvitamin szedését is javasolja a tervezés időszakától. Ám a készítmények között mindenképpen olyat keressünk, melyben szerves kötéssel szerepelnek a tápanyagok, hiszen ezek felszívódása, hasznosulása lényegesen nagyobb, mint szervetlen kötésű társaiké.

Forrás: ratkotunde.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Így változik korral a nők esélye a teherbeesésre

Így készítsd fel a tested a terhességre

Forrás: ratkotunde.hu