Baba

Már a hét hónapos babák is gyakorolják a beszédet

Kimutatták, hogy már a hét hónapos babák gyakorolják "fejben" a beszédtanulást. Vagyis jóval azelőtt, hogy az első szavakat kimondanák. A kutatás további fontos eredménye: a szülők a csecsemőket célzottan is fejleszthetik, elősegíthetik a beszédtanulás.
2014. Július 24.

Az első életév végétől a kisgyerekek kezdik úgy észlelni, felfogni az emberi beszédet, mint ahogyan azt a felnőttek teszik. Az agyuk másképp reagál innentől kezdve a megszokott hangokra – azaz az anyanyelvükre -, mint egy idegen nyelvre. Erről a kutatók PNAS nevű tudományos folyóiratban számolnak be.

Elsősorban a társas interakciók és a számukra fontos (vonatkoztatási) személy hangsúlyozottan lassú és érthető beszéde segít a babáknak a nyelvtanulásban. Méghozzá jóval az első szavak kiejtése előtt – írja a német Focus Online.

A Seattle-ben lévő Washingtoni Egyetemen Patricia Kuhl által irányított kutatók 7-12 hónapos kisgyerekeknél és felnőtteknél vizsgálták a különböző agyterületek aktivitását. Miközben azok ismert és ismeretlen hangokat hallottak, egy agyszkennert úgy helyeztek föléjük, mint egy régimódi hajszárítóburát.

Hét hónapos korban az agy hallásért és nyelvért felelős területei, csakúgy mint a motorikus területek reagáltak a lejátszott hangokra. A motorikus területek azért fontosak e szempontból, mert ezek aktivitása arra utal, hogy a gyerekek “fejben”, azaz képzeletben úgy tettek, mintha azt gyakorolták volna, hogy meghatározott szavakat képeznek – közölték a kutatók.

Ugyanakkor az anyanyelv és az idegen nyelv ekkor még nem váltott ki egymástól eltérő hatást a babákban. Az eltérés a különböző agyterületek aktivitásában csak 11-12 hónapos kortól mutatkozott meg.

Ekkortól a babák hallásért felelős agyterületei erőteljesebben reagáltak az anyanyelvre, mint az idegen szavakra. Ám a motorikus területek az idegen nyelv esetén voltak aktívabbak.

Már a hét hónapos babák is gyakorolják a beszédet

A kutatók azt gyanítják, hogy a gyerekeknek nehezebb olyan mozgásokat elképzelniük, amelyeket ezek a hangok váltanának ki. A felnőttek agya is egyébként hasonló módon reagál az idegen nyelvekre.

Mindez – főleg a motorikus aktivitás – azt is mutatja Kuhl szerint, hogy már a kisgyerekek agya korán gyakorolni kezdi a válaszadást, még akkor is, ha egyszerűen csak odafigyelésről van szó. Nagy valószínűséggel arról lehet szó, a héthónapos gyerekek agya is megpróbálja vezérelni a száj- és nyelvmozgásokat, vagyis a baba szintén megpróbálja a hallott hangokat megformálni.

A tanulmány arra is rámutat, hogy az érthető, lassan tagolt beszéd segíti a kisgyerekeket a hallottak imitálásában. A szülők nyelve kicsit eltúlzott, de éppen ez segít a kisgyereknek, hogy a beszédhez szükséges mozgásokat modellezzék.

Kapcsolódó cikkeink: