Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Zúzódás, véraláfutás, horzsolás, rándulás, húzódás, szálkák

Szerző: Babaszoba.hu

2003. július 4. | Frissítve: 2016. június 17.

Forrás: Madarász Utcai Gyermekkórház és Babaszoba.hu

Zúzódás akkor keletkezik, ha a bőr alatti erek megsérülnek, szétszakadnak, és a bennük lévő vér a bőr alá, a szövetekbe szivárog.

Zúzódás, véraláfutás

Az érintett terület először piros, majd sötétkék. A szövetbe került vér lebomlik, felszívódik, és ekkor a folt zöldessárga lesz. Két hétbe is beletelhet, mire a zúzódás nyoma teljesen eltűnik.
Apróbb zúzódások: ezek a gyermekkor elkerülhetetlen velejárói, és egy puszin vagy ölelésen kívül semmivel nem kell őket kezelni. Ha félórára vizes borogatást teszünk az ütés helyére, akkor talán kisebb lesz a folt, de ez a "gyógymód" csak nagyon kevés gyereknek éri meg, hogy ilyen sokáig nyugton maradjon.

Készüljünk fel: sok sebet fog szerezni kisgyerekkorban

Kiterjedt zúzódások: Ha a gyermek úgy esett el, hogy testének nagyobb részén keletkezett zúzódás, akkor először valószínűleg csak az őt ért ijedtség miatt szorul ápolásra, de jó, ha utána megmutatjuk orvosnak. Ne feledjük, hogy a gyerek ilyenkor vérzik, még akkor is, ha a bőre alá megy a vér, és a sérült erek szabad szemmel nem láthatók.
Monoklik: A szemöldök, az orr vagy az arccsont környékét ért ütés gyors duzzanatképződéshez vezet. A szem maga ilyenkor csak ritkán sérül: egy csontos "üregben" ül, amely hathatós védelmet nyújt neki, ha mégsem kizárható a szemsérülés lehetősége, akkor lehetőleg azonnal vigyük a gyermeket orvoshoz. A monoklik hagyományos, "népi" gyógymódjai (például az, hogy nyers húst teszünk rájuk) nem célravezetők.
Ha azonban vizes ruhát vagy egy kis csomag jeget ill. bármilyen becsomagolt, mélyhűtött élelmiszert tiszta zacskóban, konyharuhában teszünk tíz percre az érintett helyre, valamelyest csökkenthetjük a duzzanatot. A gyógyszertárakban kapható kifejezetten erre a célra készített géllel töltött jégakku.

Horzsolások

Ezek jelentéktelen sérülések, mégis fájdalmasak, mivel a hámtól megfosztott szövet nagy területen érintkezésbe kerül a levegővel. Ha a gyermek nem szalad azonnal hozzánk a horzsolással, nyugodtan békén hagyhatjuk. A seb a vérzés és szivárgás folytán magától kitisztul. Az apróbb piszkot pedig a pörk szívja magába, és azzal együtt tűnik majd el.
Horzsolások beléjük ragadt porral: Ilyen sebet általában akkor szerez a gyermek, ha sóderes talajon esik el, és a kőpor a bőr felszíne alá hatol. Ha a seb felszíne nyitott, és a kőpor jól látható, tartsuk a sebet folyó hideg víz alá, és a szennyeződést nedves gézdarabbal távolítsuk el. Ez fájni fog a gyermeknek, nagyobb gyermek talán szívesebben végzi el ezért a műveletet egyedül önmagának.
A horzsolást védeni kell a további súrlódástól, de minél több levegő éri, annál gyorsabban gyógyul. Fedjük le sima gézzel, és a szélét ragasszuk le ragtapasszal. A var sárgás színű lehet, és enyhe helyi fertőzéssel is számolhatunk, de ez magától elmúlik. Ha a sérült bőrfelületen "zsebek" képződnek, és ezekben kőpor-darabok maradnak, akkor a seb kitisztítása és kötözése már szakembert igényel, mivel mindenképpen el kell kerülni, hogy a beragadt por fölött forrjon össze a seb. Ilyen esetben orvoshoz kell vinni a gyermeket.

Rándulás, húzódás

Babáknál vagy kisgyermekeknél a rándulások viszonylag ritkák, csak külső forrásból származhat ilyen sérülés, de ilyenkor többnyire ficam vagy törés keletkezik.
A rándulás azt jelenti, hogy az ízületet tartó ínszalagok egy része elszakad. Ez leggyakrabban a boka-, térd-, csukló- és könyökízület esetében fordul elő. Jelei a fájdalom és duzzanat.
Húzódásról akkor beszélünk, ha az izomrostok egy része túlerőltetés miatt megnyúlik vagy elszakad. Ez általában kevésbé súlyos, mint a rándulás, de ha a gyermek nagyobb fájdalomról panaszkodik, és néhány perc múlva nem kezdi el magától használni az érintett végtagját, ne elégedjünk meg az otthoni diagnózissal, vigyük el orvoshoz.
Tennivalók:
  • Először nyugtassuk meg a gyermeket, hogy el tudjuk dönteni, mi írható az ijedtség számlájára, és mi az, ami valós sérülés.
  • Engedjük a gyermeket végtagját a neki legkényelmesebb helyzetben elhelyezni, ne sürgessük, hogy használni kezdje, ha nincs komolyabb baj, úgyis pár perc elteltével magától is használni fogja.
  • Ha percek múlva sem kezdi el használni sérült végtagját, be kell vinni a gyermeket sebészeti szakrendelésre.
  • Szálkák

    Tennivalók:
  • Ha a szálka vagy tüske kiáll a bőrből, csipesszel távolítsuk el.
  • Ha nem tudjuk csipesszel megfogni, figyeljük meg, melyik irányból került a bőr alá, és az ellenkező végén finom préseléssel próbáljuk kinyomni. Ha nem megy, gyufa lángján sterilizált tűvel szakítsuk fel felette a bőrt. Ha ez sem segít, vigyük orvoshoz a gyermeket.
  • Ha a szálka mélyebben hatolt be, akkor ne kísérletezzünk a tűvel, hanem hagyjuk magától kijönni. Amennyiben viszont gyulladás tünetei jelennek meg (bőrpír, duzzanat, genny), azonnal vigyük a gyermeket orvoshoz.
  • Üveg- és fém-szilánkokat mindenképpen orvosnak kell eltávolítania, mert minden próbálkozással újabb sérülést okozhatunk.

  • Hozzászólások

    Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék