Kisgyerek

Zente újra szteroidokat kap

A vérvétel alapján egy értéke hajszálnyival magasabb volt az elfogadhatónál, ezért van szükség a szteroidokra.
2020. Január 13.
Zente újra szteroidokat kap (Fotó: Zente- SMA 1 Baby/Facebook)

Decemberben a Babaszoba.hu is beszámolt róla, hogy az SMA-ban szenvedő Zente, aki az országban először kapta meg a 700 millió forintos gyógykezelést, egyre aktívabb, erősödnek a karjai és a lábai is. A másfél éves kisfiú állapota valóban rohamosan javult a génterápiás kezeléstől, saját erejéből is meg tudta emelni a testsúlyát, sőt táncolt is december elején – írja az nlc.hu. Kezelés során egy ideig emelt dózisú szteroidokat kapott, majd fokozatosan csökkentették az adagot.

Zente édesanyja folyamatosan hírt ad a fejleményekről Facebook-on, és a múlt héten megosztotta, hogy kisfiának ismét szteroidokra van szüksége. – Eddig 98nap karantén, ebből 60 nap szteroid. Minden jól alakult, ezért 8 napra teljesen leállhattunk, Zente minden értéke rendben volt. Picit bele is éltünk magunkat, hogy lassan vége…  Ma ismét vért vettek és az egyik érték hajszálnyival magasabb, mint ami még elfogadható lenne. Nos ez a hajszál pont elég ahhoz, hogy még egy kis szteroidra legyen szükség – írta az anyuka január 8-ai posztjában.

A család azonban nem csügged, tisztában vannak azzal, hogy nem mehet mindig minden egyszerűen. Ahogy az édesanya írja, még így is ők állnak nyerésre, hiszen hármat lépnek előre, és csak egyet hátra, Zente kedve pedig továbbra is nagyon jó.

Kapcsolódó írásaink: