Kisgyerek

Válás után: mi lesz az ünnepekkel?

Sajnos kevés elvált pár mondhatja el, hogy szót ért egymással, és alkalmazkodik a másikhoz. Többnyire a nagy ünnepek idején kerülnek felszínre a problémák.
2011. Október 28.
Mi lesz válás után?

Ritkán van úgy, hogy apa és anya egyszerűen kiszerettek egymásból, és sértettség nélkül, különváltan élnek, miközben szemük fényének neveltetését még így is közös feladatnak tekintik, melynek örömein és terhein egyenlő mértékben osztoznak. Talán inkább az jellemző, hogy szinte alig valamiben értenek egyet, a szigorúan meghatározott láthatás kivételével nem engedik a gyereket a másikhoz, és mindenki a maga igazának igyekszik érvényt szerezni, sokszor akár a gyerek rovására is. Ha azonban a kis lurkónak szerencséje van, akkor a szülők az ő érdekeit szem előtt tartva küzdenek meg a maguk nehézségeivel.

Születésnap, névnap

A hétvégi születés- és névnapünnepléseket tervezheted úgy, hogy egyik nap anyu, másik nap apu köszönti fel az ünnepeltet. Ha azonban nálatok az egyik hétvégén az egyik, a másik hétvégén a másik szülőnél van, úgy két hétvége szól majd az ajándékozásról. A köszöntések pontos időpontját érdemes előre megbeszélni, mert az anyához és apához tartozó családtagoknak is ehhez kell alkalmazkodniuk. Ha az utolsó pillanatban szólsz, előfordulhat, hogy a többieknek ez problémát okoz, és végül a gyerek issza meg a levét.

Hull a pelyhes…

Nekem mint elvált szülők gyerekének személyes élményem egy olyan karácsony délután, amikor otthonunkban – ahol a húgommal, édesanyámmal és az ő barátjával éltünk – rajtunk kívül anyu barátjának a két gyereke, apu, apu barátnője és kislánya, valamint mindkét nagymama is jelen volt. Emlékszem, ahogy a gyerekek ajándékokat nyitogattak és együtt játszottak, míg a felnőttek beszélgettek. És nem volt feszültség a levegőben.

Ezt mint nagyszerű érzékelőkkel megáldott, akkor még kiskorú gyerek állíthatom! Mint ahogy azt is, hogy ez a klasszikus normáktól teljességében eltérő, bizarr család akkor, azon a délutánon tökéletes és kiegyensúlyozott egységként működött. Akkor igen, bár be kell vallanom, hogy máskor általában nem. De ez akkor nagyon jól esett nekem, és oly magától értetődőnek hatott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A saját elvált életemből is tudok efféle példát hozni. A kisfiam keresztelője utáni partit szerveztem úgy annak idején, hogy meghívtam az összes nagyszülőt a párjával, a gyerekem apját és a barátnőjét, a keresztszülőket, nagynéniket és nagybácsikat. Ez sem épp a megszokott klisé. Csakhogy nem is ez volt a fontos. A lényeg az volt, hogy a család legyen jelen. Mindazok, akik a fiamhoz tartoznak. Sok hasonló példát azonban nem tudnék említeni, mert talán még egyikünknek sem sikerült igazán és őszintén túllépni a magunk vélt vagy valós sérelmein. A közös programok pedig nem mennek enélkül.Mindenesetre megegyezhettek abban, hogy az örök érvényű szabály szerint elfelezitek a nagy ünnepeket. Így az első nap mindig az egyik, a második mindig a másik szülőé lesz. Karácsonyra több variáció lehetséges: megbeszélhetitek, hogy a szenteste mindig azé, akivel a gyerek együtt él, majd az első vagy második nap a másiké. Az is lehetséges, hogy évente változik, kinél tölti a gyerek a huszonnegyedikét. Elképzelhető, hogy a kicsi ezen a napon délután rövid időt a külön élő szülővel tölt, s ezalatt a másik szülő készülődhet, díszítheti a fát.

Téli szünet, nyári szünet

Ha a bíróság határozza meg a láthatást, akkor azt is előírja, hogy a szüneteket felezni kell. Ha azonban ti döntötök, ez ritkán alakul így, ugyanis a másik fél hajlamos megfeledkezni erről a logisztikailag nehezen megoldható kérdésről. Javaslom, készülj fel arra, hogy egyedül kell megoldanod a problémát. A bölcsődék, óvodák és iskolák már a “tanév” megkezdésekor vagy nem sokkal azután meg tudják mondani a szünetek időpontját. Míg a bölcsi- és oviszünetek általában egy hónaposak, addig az iskolaszünet két és fél hónapot tesz ki. Idejekorán beszélj azokkal, akikre számíthatsz, és osszátok el a heteket! Ne várj arra, hogy az exed majd megbeszéli a gyerekfelügyeletet a szüleivel!

Ha vagytok olyan viszonyban a nagyszülőkkel, inkább egyeztess te! Ha valaki csak a szabadsága negyedével rendelkezik szabadon, annak is legalább egy hét jár az általa meghatározott időpontban. Így ha mindkét nagyszülő, apa és anya is vállal egy hetet, máris megoldódott az egy hónap. Az iskolai szüneteket pedig kitöltheted majd a legkülönbözőbb táborokkal, ám ennek anyagi vonzatát érdemes megbeszélni a gyerek apjával is.

Rugalmasan, egyetértésben

Ha a közös szülői felügyeleti jog mellett korlátlan láthatásban egyeztek meg, úgy képesnek kell lennetek a válás után is jól funkcionáló családként működni. Tudnotok kell olyan kérdésekben közösen dönteni, mint az iskolaválasztás, a vallás, a sport, a különórák, illetve a gyereketek jövője. Ha emellett döntesz, alaposan fontold meg, valóban képes leszel-e a másik véleményét, elképzeléseit mérlegelni, elfogadni, akár a sajátodat háttérbe szorítva is!

Ha nem tudtok megegyezni

Dr. Soltész Attila családjogász válaszol

Ha a felek nem tudnak megegyezni, hogyan szabályozza a törvény a láthatást?

– Amennyiben a szülők nem jutnak konszenzusra, a kapcsolattartást a kialakult bírói gyakorlat, avagy bírói minimum határozza meg. Ez azt jelenti, hogy a külön élő szülő minden második hétvégén, péntek délutántól vagy szombat reggeltől vasárnap estig láthatja a gyereke(ke)t , valamint övé a kettős ünnepek, vagyis húsvét, pünkösd és karácsony másnapja, illetve az óvodai és iskolai szünetek fele.

Hány éves korától viheti el a gyereket a külön élő szülő hétvégére?

– A budapesti gyakorlat azt mutatja, hogy három-, míg a vidéki gyakorlat szerint kétéves kortól. Addig a láthatást a bíróság a gondviselő szülő lakhelyén határozza meg. Ebben az esetben ez heti rendszerességgel néhány órát jelent.

Ha már kialakult egyfajta rend…

– Ha a szülők a váláskor már hosszabb ideje (hónapok óta) élnek külön, a bíróság a láthatás meghatározásakor figyelembe szokta venni a már kialakult gyakorlatot, hogy a lehető legkevésbé térjen el a gyerek által már megszokottól, a legkevesebb sérülést okozva ezzel.

Kapcsolódó cikkeink válás témában:

5 hiba, amit az elvált szülők elkövetnek

Hogyan bánjunk a gyerekkel válás idején?

12 tipp, ha válásra kerülne sor

Forrás: Kismama magazin