Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Utazás gyerekkel

2008. február 11.

Forrás: Kismama magazin

A családi nyaralás olyan élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt, amelyből erőt, vidámságot meríthetünk. Nem kis feladat a megszervezése, az igények és a lehetőségek összehangolása. Alábbi összeállításunkkal ehhez szeretnénk némi kapaszkodót nyújtani.

Az időpont elsősorban a családtagok elfoglaltságától függ, hiszen a nyári táborokhoz, a velünk utazó rokonokhoz, baráti családokhoz, és nem utolsósorban a kiszemelt úti cél lehetőségeihez is alkalmazkodnunk kell. Ha a család teheti, nem muszáj a nyári főidényhez ragaszkodni. Itthon és külföldön is találunk olyan tájakat, ahol késő tavasszal vagy kora ősszel is nagy élmény az üdülés, kisebb a tömeg, és olcsóbbak a szálláshelyek.

Csak rugalmasan!
A helyszín már fogas kérdés. Minél több különböző életkorú (és érdeklődésű) gyerekkel kell számolnunk, annál izgalmasabb. Kicsikkel nem érdemes messzire menni, nekik úgyis az a legfontosabb, hogy velünk lehetnek. A két-három éveseket már el lehet kápráztatni mindenfélével. Városi gyerekeknek a legnagyobb élmény, ha nagykanállal habzsolhatják a természetet: füvet, fákat, állatokat láthatnak. Számukra a falusi, erdei vagy vízparti nyaralás az igazán izgalmas. Érdemes azonban úgy megválasztani a szállást, hogy rossz idő esetén ne kelljen egy kis faházban vagy sátorban kuksolni. Jó, ha van a közelben egy városka, ahol akár a helyi művelődési ház programjába is bekapcsolódhatunk. Ilyen esetre tervezhetjük egy közeli templom, vár, esetleg múzeum megtekintését. Kinézhetünk olyan helységet is, amelynek közelében művészeti vagy folklórfesztivált rendeznek. Egy-egy délelőtt bekapcsolódhatunk a gyerekműsorokba, kézműves-foglalkozásokba, szétnézhetünk a kirakodóvásáron. Összességében azonban nem érdemes nagyon szoros programot kialakítani, mert a gyerekeknek is szükségük van önfeledt pihenésre, kikapcsolódásra.

Gyerekbarát szállás
Nem biztos, hogy attól sikeres egy nyaralás, ha elegáns helyre, luxuskörülmények közé megyünk: kifejezetten kínos lehet az összemaszatolt damasztabrosz fölött pironkodni, vagy a "lelegelt" télikert miatt elnézést kérni. Kempingben is remekül érezhetjük magunkat, ha számolunk az esetleges kényelmetlenségekkel. Kicsikkel keressünk inkább gyerekbarát szálláshelyet, ahol a körülmények és az alkalmazottak kiállják a "barbár" kétévesek hordájának portyázását is. Ilyen például külföldön a Kinderhotels hálózat, de hazánkban is találunk hasonló szolgáltatást.

Mi legyen a csomagban?
- az évszaknak megfelelő ruhák;
- külön ruhatár hideg, esős időre (gumicsizma vagy vízhatlan cipő, széldzseki, esőkabát, pulcsik, sapka);
- kisebb hátizsákok kiránduláshoz;
- kedvenc játékok, alvómacik, takaró és saját bili, ha még szükséges;
- mesekönyvek, társasjátékok, sportszerek, kis tudósoknak messzelátó, állat- és növényhatározó könyvek;
- úti gyógyszeres készlet, ez tartalmazzon lázmérőt és lázcsillapítót, szúnyogriasztó sprayt vagy krémet, naptejet, ragtapaszt, kullancskiszedő eszközt, szükség esetén hányinger elleni orvosságot. (A csomagot gyógyszerésszel is összeállíttathatjuk.)

Úton vagyunk
Ha hosszú az út, érdemes minél korábban indulni. Nem könnyű a fullasztó hőségben bágyadozó, nyűgös gyerekeket kordában tartani. Ne etessük agyon őket - már csak azért se, mert rosszul lehetnek útközben. Kínáljuk őket hámozott, szeletelt almával, répával, karalábéval. A nagyobbak már jól boldogulnak a szendviccsel is, de ha nem akarjuk, hogy a kocsi disznóólnak nézzen ki, inkább a pihenők idején együnk. A sportkupakos ásványvíz jó szolgálatot tehet. Játszhatunk szójátékokat: barkochbát, szópókert, beszélgethetünk a mellettünk elsuhanó tájról, vagy adhatunk játékos feladatokat is, például számolják, ki lát több piros autót, vagy tippeljék meg, hogy az elhaladó vonat hány kocsiból áll. A győztesnek díjat is felajánlhatunk. A kicsikkel a végtelenségig énekelhetünk, mondókázhatunk, de jól jöhet a mesekazetta is. Iktassunk be rövidebb pihenőket, így kisebb valószínűséggel kerülünk olyan kényelmetlen helyzetbe, hogy ott kell valakinek WC-re mennie, ahol nem lehet megállni.
Könnyebb a dolgunk, ha más családokkal nyaralunk együtt, mert a hasonló korú gyerekek jól elszórakoztatják egymást. Olyan családdal nyűg utazni, amelynek a miénktől nagyon eltérő elképzelései vannak a családi nyaralásról, és más nézeteket vall a gyerekek fegyelmezéséről, étkezéséről, szabadságáról.

Csodás tájak testközelben!
Tulajdonképpen merre is induljunk? A Balaton rengeteg élményt kínál, de a magyar tenger nem a világ! Hazánkban ezernél is több kisebb-nagyobb tó van, nem beszélve folyóvizeinkről! A Fertő-tó környékén nemcsak a tájban gyönyörködhetünk és a vizet élvezhetjük, hanem rossz idő esetén ellátogathatunk Nagycenkre, Sopronba, vagy akár a közeli Kismartonba (Eisenstadt) is. Nem messze onnan a Mosoni-Dunán csónakázhatunk. Ha Ásványráró községnél szállunk vízre, megcsodálhatjuk a víz fölötti fákon tanyázó védett szürke gémek sokaságát. Az Őrség számos kis tóval és festői falucskával vár. A vadása-tavi vagy borostyán-tavi kempingekben pedig (akár faházban is) eltölthetünk úgy egy hetet, hogy ki sem tesszük onnan a lábunkat. A Tisza-tó mára szinte a Balatonnal vetekedő népszerűségnek örvend. Nem csoda, hiszen az elbűvölő természeti környezetben a vízi sportok számtalan válfaját űzhetjük. Aki a csendesebb, hűsebb kikapcsolódást kedveli, átrándulhat akár a közeli Bükk erdeibe, de kellemes kikapcsolódás lehet szétnézni a híres Hortobágyon is.

Túl a határon
Ha külföldre utazunk, a közlekedési eszköz kiválasztásánál mérlegeljük a távolságot. Ha az autó mellett döntünk, érdemes lehet éjszaka utazni, hogy az alvó gyerekek számára gyorsabban teljen az idő, vagy iktassunk be egy éjszakai pihenőt. Kicsit nagyobb távolság esetén szóba jöhet a vonat, de természetesen - akárcsak a repülőgép esetében - ez nem biztosít akkora szabadságot, illetve kevesebb csomagot tudunk magunkkal vinni. Ha távolabbi úti célt tűztünk ki, feltétlenül érdeklődjünk az utazási irodánál, a Külügyminisztériumban, vagy az adott ország nagykövetségén a beszerzendő vízumokról és egyéb tudnivalókról. A szükséges védőoltásokról a Szent László Kórház Klinikai Védőoltás Szaktanácsadásán adnak felvilágosítást. Általános alapelv, hogy egzotikus országokban mindig palackozott vizet igyunk, és próbáljunk ellenállni az utcai büfék csábításának. Ha a helyi ízekkel szeretnénk ismerkedni, kérjünk tanácsot a szálláson. A globalizáció áldásait is kihasználhatjuk, hiszen a nagy áruházláncok a világ minden táján többé-kevésbé ugyanazokat a termékeket árusítják, így nem érhet kellemetlen meglepetés.

Tippek
Jó helyek külföldön
A hozzánk legközelebbi igazán magas hegység a Tátra. Bátran gondoljunk rá nyáron is. Szlovéniában, Ljubljanától délnyugatra található Postojna városka, melynek cseppkőbarlangja (Postojnska Jama) egyedülálló Közép-Európában. Tengerpartra menet vagy onnan jövet kitűnő megálló. És még egy igazi kincs: az erdélyi Medve-tó vizének sókoncentrációja olyan magas, hogy a belőle készített gyógytermékek hatásfoka a holt-tengeriével vetekszik. Mindezt Szovátán próbálhatjuk ki. Végezetül, ha már a Holt-tengert említettük: egyik kedvencünk Jordánia, ez a haladó szellemiségű muzulmán ország, amely minden földi jóval hívogat, és ahova a magyarokat szinte már hazavárják.

Hasznos telefonszámok, linkek:

Külügyminisztérium: 458-1000
Szent László Kórház Klinikai Védőoltás Szaktanácsadás: 455-8100/8363
www.fesztival.hu;
csalad.lap.hu;
belfoldiutazas.lap.hu
www.hurranyaralunk.hu,
www.hungarytourism.hu,
www.elvira.hu;
www.kinderhotels.com

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék