Kisgyerek

Újabb részletek derültek ki a Falusi CSOK-ról

A családvédelmi akcióterv 7 pontjából 4 lép hatályba július 1-jén: a babaváró támogatás, a CSOK kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.
2019. Március 07.
Újabb részletek derültek ki a Falusi CSOK-ról

A bölcsődefejlesztési program – a jelenlegi 50 ezer férőhely 70 ezerre bővítése – hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás  hangsúlyozta, a kormány célja, hogy javuljanak a demográfiai folyamatok.

A falusi CSOK-kal kapcsolatban is döntött a kabinet: minden olyan kistelepülés, szám szerint 2373, részt vehet a programban, ahol csökkent a népesség (nem csak azok, ahol a népességcsökkenés az átlagosnál nagyobb mértékű). Az indokolatlan áremelkedések elkerülése érdekében arról is határoztak, hogy lakásvásárlásra a 10 millió forintos összeg legfeljebb fele fordítható, a másik fele pedig felújításra, bővítésre. Felső négyzetméterkorlát nincs – tette hozzá. A cél a falvak elnéptelenedésének elkerülése, a falusi életforma népszerűsítése – mondta.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI