Kisgyerek

“Úgy hat a gyerekre a képernyő, mint a drog” – állítja egy szakértő

A számítógépek és okoseszközök szinte kikerülhetetlenek napjainkban, és bár sok előnye lehet a használatuknak, néhány szakértő úgy gondolja, rengeteget ártanak a gyerekeknek.
2018. November 18.
Kisgyerek egyáltalán ne tabletezzen?

A számítógépes technológiával is foglalkozó Brad Huddleston úgy véli, hogy az okoseszközök és komputerek állandó használata szabályos függőséghez vezet a kisgyermekeknél, mely olyan mértékű lehet, hogy a hétköznapi tevékenységeket is veszélyezteti. “Nagyon vékony a határvonal a technológia jótékony és kártékony hatásai között, és sajnos manapság sok gyerek átlépte ezt” – mondta Huddleston egy konferencián. “Ez a függőség ugyanolyan hatásokat indít el az agyban, mint a legerősebb kábítószerek. Neurológiai vizsgálatokból kiderült, hogy egy órányi számítógépes játék olyan változásokat indít el az agyban, mintha valaki kokaint szippantana.”

Huddleston úgy véli, a legjobb megoldás erre annak felmérésére, hogy valóban “függő”-e a gyerekünk, ha minden képernyőhasználatot megvonunk tőle. “Ha elvesszük a gyerektől a tabletet, okostelefont, és erre szabályos összeomlással, hisztivel reagál, akkor bizony függőséggel kell szembenéznünk.” Azt is elmondta, hogy véleménye szerint három gyakori probléma is visszavezethető a túlzott okoseszköz-használatra: a figyelemzavarokat, a figyelem állandó megosztását és az ezzel összefüggő problémákat, valamint a depresszió és a szorongás rizikójának növekedését egyaránt az okozhatja, hogy túl sokat használja valaki ezeket a digitális eszközöket.

Huddleston meglehetősen kemény “szabályok” bevezetését javasolja a szülőknek, hogy a digitális függőséget megelőzzék. Úgy véli például, hogy 12 éves kor alatt egyáltalán nem lenne szabad okostelefont, táblagépet vagy számítógépet használni, még oktatási célokból sem, és azt sem tartja megengedhetőnek, hogy számítógépes játékokkal játszanak a gyerekek (még az idősebbek sem).

Íme néhány tipp, ha szeretnéd csökkenteni az okoseszközök káros hatásait

  • Semmilyen képernyőt ne engedj be a hálószobába, és próbáld meg biztosítani a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, hogy eleget aludjanak! A felnőtteknek is legalább 7-8 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy tökéletesen kipihenjék magukat, a kisgyerek esetében pedig akár 9-10 óráról is beszélhetünk.
  • Számítógépes játékok helyett inkább társasozzatok, ekönyvek helyett pedig részesítsétek előnybe a papíralapú könyveket!
  • Alvás, pihenés vagy tanulás közben ne hallgass zenét, ez ugyanis állandó “stresszben” tartja az agyat, és idővel akár a kognitív képességeket is befolyásolhatja.
  • Ne csak a gyerekektől vedd el a telefont, tabletet! A szülőknek is sokkal nagyobb tudatosságra van szüksége, hiszen sokszor azt hisszük, csak egy-egy percet töltünk a közösségi oldalakon vagy az e-maileket ellenőrizve, de valójában rengeteg időt pazarolunk el.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: