Kisgyerek

Több bölcsis férőhely, több pénz az étkezésre

Rugalmasabbá tette, az élethez igazította a kormány a bölcsődei rendszert - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 csatornán.
2015. December 17.

Rétvári Bencét abból az alkalomból kérdezték, hogy egy kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében tovább bővül a családtámogatási rendszer Magyarországon.

A bölcsődék mellett 2017. január 1-jétől mini-, családi vagy munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. Míg korábban a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező a bölcsődei ellátás, a jogszabály-módosítás hatálybalépése után minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él vagy van legalább öt olyan gyermek, akinek a szülei igénylik az ellátást.

A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre emelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket. Rétvári Bence elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben az eddigi 3 milliárd forint helyett 4,5 milliárd forintot irányoztak erre elő, így 144 ezer helyett már 206 ezer gyermek lesz jogosult.

Hangsúlyozta, hogy az intézkedés időbeli hatályát is kiterjesztették: már a tavaszi, az őszi és a téli szünetben is igénybe lehet majd venni az étkeztetést.

A módosítással a skandináv országokhoz mérhető szintűvé vált a szociális gondoskodás Magyarországon – fogalmazott Rétvári Bence.

Több bölcsis férőhely, több pénz az étkezésre

Forrás: MTI