Kisgyerek

Tippek testvérféltékenység ellen

Vigyétek vissza a kórházba! - kéri a nagy. Játékokat dobál a kiságyba, szélsőségesen viselkedik, megint bepisil és így tovább. Ötletek, hogyan segítheted a feldolgozást és azt, hogy visszatérjen a béke.
2013. Augusztus 05.

Az alapok alapja természetesen az, hogy te magad, a párod, és lehetőleg az egész család természetesen viszonyuljon a kérdéshez. Vagyis úgy éljetek és beszéljetek is egymással a témáról, hogy a testvér születését normális eseménynek tekintitek, nem pedig komoly csapásnak az elsőszülöttre nézve. Gondolj csak bele, hányszor hangzik el az (akkor még egyedüli) gyerek füle hallatára valamelyik kérdés, amit persze többnyire beszélgetés is követ. Ne abból indulj ki, hogy úgysem érti! Már az egy-másfél éves gyerek is sok mindent megért a felnőttek beszélgetéséből: a témát, a hozzá kapcsolódó érzelmeket, a kulcsszavakat. Ez elég is!

– Na és örül már a kistesónak? Majd ugyanez folytatódik, amikor megszületett: Na és örülsz a cuki kicsi testvérkédnek?

– Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a kicsihez. Hiszen megszokta, hogy állandóan csak vele foglalkoztok.

– Már most sincs el magában egy percig sem ez a gyerek. Mi lesz, ha már itt lesz a kicsi is?

– Készültök rá? Biztos nem lesz könnyű a naggyal! Aztán ha megszületett: Légy jó gyerek! Szeresd a kistesót, ne nehezítsd meg anya dolgát!

Valamennyi kérdező és esetleg a válaszoló nyilvánvaló aggodalma, bizonytalansága az, ami szöget üt a gyerek fejébe. Ezek szerint valami nehéz, súlyos dolog várható? Ami ráadásul örökös téma, bárki esik be a családhoz? És hogyan kell jónak lenni? És hogyan kell szeretni azt a tesót?

Van testvéred?

Beszélgessetek a pároddal arról, hogy nektek vannak-e gyerekkorotokból testvér-féltékenységes élményeitek. Idézzétek fel azokat a helyzeteket, amikor ez különösen fájón előjött. Milyen érzés volt neked? Elkerülhető lett volna? Hogyan csinálnád most másképp?

Testvér születik a családban

Jó előre pakold el a játékok jelentős részét!

Más szóval: halmozz fel már a várandósság idején figyelemelterelésre alkalmas tárgyakat! Az elsőszülött általában dúskál a játékokban, azt sem tudja, melyikhez nyúljon, kicsit talán unja is a sok kacatot, ami csak addig érdekes, amíg megkapja. Ezért szépen apránként tüntesd el a játékokat, mégpedig egyenként valami feltűnő színű zacskóba csomagolva. Azután rejtsd el a lakás legkülönbözőbb pontjain, de úgy, hogy ne legyen útban, és ne legyen szembeszökő. Amikor majd válsághelyzet alakul ki, remek elfoglaltság lesz a nagynak a szökött játékokra vadászni, majd nagy diadallal begyűjteni és rácsodálkozni, hogy nahát, ilyenem is van? De persze egyszerre legfeljebb egy csomag helyére tegyél homályos utalásokat szoptatás közben, és a keresést segítheted a hideg-meleg-tűz szavak használatával is.

Játék állatcsaládokkal

Játsszatok olyan állatcsaládokkal, amelyekben több különböző korú testvér van az anyán, apán, nagyszülőkön kívül. A Sylvanian Families például kiválóan alkalmas erre, nagyon sokféle helyzetet eljátszhattok a segítségükkel. A honlapon arra is mintát találsz, hogyan fotózhatsz és állíthatsz össze saját mesekönyvet a figurák segítségével. Például: csomagol és utazik a család, de otthon felejtik a nyaraló kulcsát, együtt kirándulnak a hegyekben, és döbbenetes mennyiségű kincset találnak, elmennek vásárolni, és a tömegben elkallódik a középső tesó, csak a visítását lehet hallani egyre távolabbról. Végül a tűzoltók találják meg a fa tetején, ahova egy harcias nyúl elől menekülve mászott fel, vagy eljátszhatjátok azt, amikor sorban dőlnek ki a családtagok, mert mindenki lebetegszik, rosszul van és így tovább. Ha szeretsz barkácsolni, akár varrhatsz is cicacsaládot, macicsaládot, filcből, nem foszlós, szőrös anyagokból hamar elkészül.

Figyeljetek meg állat-testvérpárokat!

Állatkertben, szomszédnál, közeli gazdaságban nézzétek meg együtt még a kistestvér születése előtt, mit csinálnak az állatkölykök egymással, anyukájukkal, hogyan vesz részt az apaállat az eseményekben. A rovarokhoz is érdemes benézni, ott aztán vannak tesók bőven, és érdekesség is jócskán akad, nézzétek meg a madagaszkári bütyköscsótányt!

Beszélgessetek a rokonokról, unokatestvérekről!

Legyen természetes, hogy meséltek a gyereknek saját testvéreitekről, ha vannak, vagy szüleitek, unkatesóitok testvéreiről. A nagy családi összejöveteleket élvezni szokták a gyerekek, hát tegyél róla, hogy már sok-sok hónappal a tesó születése előtt lássa, hogy a testvérek létezése éppen olyan normális és természetes, mint mondjuk a nagyszülőké.

Nézz körül alaposan a lakásban!

Ezt nyilván megtetted már néhányszor, hiszen elpakoltad a veszélyes vagy túl értékes és törékeny tárgyakat, de most, a másodikat várva, még egyszer pásztázz végig mindent nagyon alaposan: miről lehet leesni, mit ránthat magára, mit nyithat ki, amit nem kéne, mit mázolhat össze. Számold fel a lehetséges veszélyforrásokat és károkozási lehetőségeket. Szerelj a falra hatalmas fehér kartont, amire rajzolhat. Minden helyiségnek legyen kulcsa, hogy szükség esetén korlátozni tudd azt a területet, ahol a nagy játszhat, hogy mindig szem előtt legyen.

Hozzon ajándékot a kistesó!

Sokan alkalmazzák sikerrel ezt a trükköt, sokan meg elzárkóznak tőle, mondván, hogy ez pont eltereli a figyelmet a testvérről, és olyan, mint valami megvesztegetés, ráadásul kegyes hazugság. Ha szerintetek jó ötlet, ne törődj mások véleményével!

Kezdetben az újszülött élvez elsőbbséget

Szülés után, amíg le nem peregnek az első hetek, a későbbi nyugalom érdekében jól teszed, ha időt és türelmet szánsz a szoptatás jó megalapozására. Ha a nagy nemrég még szopott, nyugodtan megengedheted neki is. Lehetséges, hogy ő most megint gyakran akar majd szopni. Minél kevesebb ellenállást tanúsítasz, annál hamarabb tér vissza minden a szokásos kerékvágásba. De a saját határaidat is figyelembe kell venned! Ne azt mondd, hogy nem szophatsz többet, hogy a tesódnak is maradjon (egyébként is marad elég), hanem mondd az igazi érzésedet: ez most túl sok nekem, nyugalmat szeretnék, de lefekvés előtt majd kaphatsz.

Egyszóval elég sokféle helyzet adódhat, ezért jó, ha kezdetben van segítséged, aki befejezi a naggyal a megkezdett játékot, elviszi játszótérre, engedi kicsit sarazni, vizezni, mutat neki valami érdekeset, süt vele pizzát, és így tovább. Te pedig írj magadnak egy hosszú listát az egyedül is bevethető elterelő hadmozdulatokról, például:

Engedd mellétek bújni, és mesélj neki, vagy hallgassatok együtt mesét. Itt például több mint száz közül válogathatsz.

Kösd fel a picit a hátadra (ezt a technikát oktatótól sajátíthatod el, már újszülöttkortól használhatod), és táncoljatok a naggyal.

Vedd elő a kacatos dobozt, amit már jó előre telepakoltál érdekes tárgyakkal (nem játékok!).

Hívd fel az ismerősök és rokonok figyelmét arra, hogy ne csak a picit csodálják, hanem elsősorban a nagyot, vele beszélgessenek, az ő véleményére legyenek kíváncsiak (de ne azt kérdezzék, hogy tetszik-e neki a tesó).

Kapcsolódó cikkeink: