Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szorongást okozhatnak a gyerekszobai kütyük

Szerző: Babaszoba.hu

2013. november 27.

Forrás: Medipress

Egy friss kutatás szerint a szülők jobban teszik, ha a gyerekszobából száműzik a tévét, számítógépet és mobiltelefonokat, mivel ezek szorongást és alvászavart okozhatnak.

A kutatók kimutatták, hogy ha a gyerekszoba tele van különféle elektronikai eszközökkel, akkor a gyerekek agyában inkább valamilyen szórakozóhely képzete társul a szobájukhoz, nem pedig egy olyan helyé, ahol a pihenésé és a nyugalomé a főszerep. Hasonló módon, ha valaki gyakran játszik erőszakos számítógépes játékokat a szobájában, akkor az agyban ahhoz a helyhez a veszélyérzet és az állandó készenlét szükségessége társul, ezek pedig mind megnehezítik a nyugodt alvást és pihenést.
A Journal of Pediatric Psychology című lapban közzétett tanulmány azért is időszerű, mert egy nemrég közzétett felmérés szerint a tizenévesek átlagosan heti 193 sms-t küldenek, és 70 százalékuknak a szobájában van televízió is, vagyis a technikai eszközök az egész életüket, nappalukat és éjszakájukat is uralják.
 
A 32, nyolc és tizenkét év közötti gyerek bevonásával készült kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy már egy órányi alváshiány is negatívan befolyásolja a diákok iskolai teljesítményét, akik pedig későn fekszenek le, nehezebben oldják meg a matematikai példákat és a memóriájuk is rosszabb azokhoz képest, akik eleget alszanak és időben fekszenek. Ugyanakkor, ha csak egy órával előrébb hozzuk a lefekvés idejét, az már nyugodtabbá teszi másnap a gyerekeket, sőt a koncentrálóképességük is javul.
 


Amint arra a kutatást vezető dr. Jennifer Vriend, a kanadai Dlahousie Egyetem munkatársa felhívta a figyelmet, sok tini a telefonjával alszik, és az éjszaka során, valahányszor valamilyen értesítés érkezik rá, felriadnak és ellenőrzik azt. Hasonlóan káros a tévé és a játék konzol is a gyerekszobában, mert ezek mind arra késztetik az agyat, hogy azokat a gondolatokat vigye tovább az éjszaka során is, amik ezeken az eszközökön keresztül érkeztek a gyerek felé. Pedig az alvás célja a pihenés lenne, illetve a napközben tanultak is az éjszaka során tudnak leülepedni bennünk.
 
A vizsgálat tanulságaként a kutatók azt fogalmazták meg, hogy mind az egészségügyi dolgozóknak, mind a szülőknek, mind a tanároknak fel kell hívniuk a gyerekek figyelmét a megfelelő, pihentető és elegendő mennyiségű alvás fontosságára, mert így elkerülhetőek lesznek az alváshiány negatív következményei.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék