Kisgyerek

Rossz szülők a gazdagok?

A legújabb pszichológiai kutatás szerint a pénz és a gyermeknevelés nem illik össze. A munkájukkal, a gazdagsággal, a társadalmi státusszal foglalkozó szülők kevesebbre értékelik a gyermeknevelést, mint azok, akik külön tudják választani a két feladatot.
2014. Március 03.

Ráadásul leginkább az édesanyák azok, akik a legnagyobb valószínűséggel szem elől tudják téveszteni szülői felelősségeiket, ha az anyagiak elvonják a figyelmüket. A kanadai British Columbia Egyetem kutatói szerint a pénzügyi gondok nem könnyítik meg a szülők életét, de a gazdagság sem tesz feltétlenül jót, ha túlságosan lefoglalja őket. A tehetős házaspárokat olyan mértékben lefoglalja a pénz, hogy szem elől tévesztik a gyermekneveléssel kapcsolatos célokat. A pénz ellentmondásos célokat állít a gyerekes szülőknek – számoltak be a kutatók a Society for Personality and Social Psychology társaság éves konferenciáján.

Már a korábbi kutatások is kimutatták, hogy sok szülő kevésbé érzi jól magát, mint a gyermektelen házaspárok, annak ellenére, hogy sokakat boldoggá tesz a gyermekvállalás. A British Columbia Egyetem kutatói egy családbarát fesztiválon részt vevő szülőket kért fel arra, hogy töltsenek ki egy pszichológiai jellegű kérdőívet. A szülők egyik csoportját arra kérték, hogy olvassanak el egy cikket a fesztivál pénzügyi sikeréről, a másik csoport pedig arról olvasott, hogy milyen hatást gyakorolt a fesztivál a gyerekekre. Ezután mindkét csoportnak válaszolnia kellett a szülői célokra és a gyermeknevelés értelmére vonatkozó kérdésekre. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik a pénzszerzésről olvastak, és ez motiválta őket, kevesebb értelmet és örömet láttak a szülői létben.

A kutatást vezető Kostadin Kushlev így foglalta össze az eredményeket: “A pénz az édesapák számára nem, az édesanyák számára azonban veszélyezteti a szülői lét értelmét, amikor a gyermekeikkel együtt töltik az időt. Ennek oka valószínűleg a munka és a családi élet közötti közismerten kényes egyensúly megtalálásában rejlik.” Kushlev azt tanácsolja mindenkinek, hogy próbálja a lehető legjobban elválasztani a munkát és a pénzügyi célokat a családi élettől, amikor a gyerekeivel tölti az idejét.

Rossz szülők a gazdagok?

Forrás: Medipress