Kisgyerek

Otthon egy angyal a gyerek, a játszin meg üt, rúg, harap

Nyugalom - mindez nem jelenti azt, hogy egy pszichopatakezdeményt nevelsz, aki ezentúl ütni-verni fogja, aki nem tetszik neki. Bármilyen rémesnek tűnik is, az agresszív viselkedés egy-kétéves korban teljesen normális dolog.
2018. Május 22.
Egyik pillanatban még kisangyal, a másikban már agresszív 

Egyszerűen egy ennyi idős gyerek még nem tudja, hogy a tetteivel fájdalmat okozhat másoknak, ráadásul amit akar, azt azonnal akarja.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nines még megfelelő szókincse arra, hogy elmondja, mit akar, vagy szépen kérje, amit megkíván. Hát elveszi – és aki az útjába áll, azt félrelöki.

Mit lehet tenni?

  1. Tudatosítsd benne, hogy ez a viselkedés neked nem tetszik! Amint észreveszed, mit tett, egy hangos és határozott “Ezt nem szabad!” kijelentéssel állítsd le. Azonnal. Ne később, mert akkor nem fogja tudni, mit is követett el.
  2. Vidd el onnan! Amikor látod, hogy megütött valakit, azonnal vidd el a szituációból, pár percig tartsd magad mellett, és mondd el neki, mit tett rosszul. Ha következetes vagy, hamar rájön, hogy azzal, ha verekedni kezd, nem kapja meg, amit akar, ráadásul azonnal vége is lesz a mókának.
  3. Előzd meg, ha tudod! Gyakran előre lehet látni, hogy nemsokára eldurvulnak a dolgok. Ha tudod, hogy a gyereked hajlamos arra, hogy odacsapjon, maradj mellette és ha kell, határozottan és nyugodtan fogd le a kezet, amint ütésre emeli.
  4. Kérjetek bocsánatot! Előfordul, hogy a gyerek azért választja az agresszív megoldást, mert csak ezzel tud figyelmet kicsiholni a szüleiből. Ezért tudatosítsd benne már korán: a figyelem mindig az áldozaté, sosem az agresszoré. Az ő sebesülése, fájdalma, bánata legyen a középpontban, és ennek része a bocsánatkérés is.
  5. Kerüld a helyzetet! Vannak gyerekek, akik agresszívvé válnak, ha amikor éhesek, álmosak, vagy ha túl sok ember van körülöttük. Próbáld meg felismerni, mi lehet az inger, ami az agresszív viselkedést kiváltja, és ha tudsz, változtass rajta.

Mit ne tegyél?

  1. Soha ne üss vissza! Sok szülő azt gondolja, hogy ha a gyerek megüt valakit, a legjobb, ha rácsapnak a gyerekükre, hadd érezze, milyen fájdalmas is ez a dolog. Ám ez nagy hiba! Hiszen ezzel azt tanítod meg, hogy ez egy elfogadható viselkedés. És mint tudjuk, a gyerek legjobban a személyes példából tanul.
  2. Ne magyarázz túl sokat! Egy pici gyerek nem tud mit kezdeni azzal, ha hosszan magyarázzák neki, hogy “te mit éreznél, ha megütne valaki?”, mert nem tud még más fejével gondolkodni. Ám azt érti, hogy a tetteinek következményük van. Ha megüt valakit, befejeződik a játék. Ez egyértelmű. Nem kell túlbonyolítani.
  3. Ne mondd neki, hogy rossz gyerek! Mert nem is az – csak a tettei helytelenek. A gyerekek elhiszik azt, amit a szüleiktől hallanak, és olyanná válnak, mert minden szó formálja a személyiségüket. Akit állandóan szidnak, azzal később is sok magatartási probléma lesz.
  4. Ne várj! Nem elég akkor közbelépni, amikor már harmadszor üti meg a testvérét, és sajnos nem lehet befejezni a mosogatást, és csak utána beavatkozni. Az agresszióra a nulla tolerancia a válasz otthon. Amint felemeli a kezet a gyerek, azonnal el kell vinni a szituációból. Minden egyes alkalommal, ugyanúgy reagálva. Akármilyen fárasztó is ez.

A cikk a Kismama magazinban jelent meg.Kapcsolódó cikkek:

Forrás: Kismama magazin