Kisgyerek

Nyáron sem szabad könnyedén venni a vírus terjedését a WHO szerint

Nyáron sem szabad könnyedén venni a koronavírus terjedését, mert a kórokozó nem viselkedik az influenzához hasonlóan szezonálisan - hívta fel rá a figyelmet kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2020. Július 30.
Nyáron sem szabad könnyedén venni a vírus terjedését a WHO szerint (Fotó: Getty Images)

“Az emberek még mindig évszakokban gondolkodnak, pedig azt kell észben tartani, hogy ez új vírus és másként viselkedik, mint a korábbiak” – idézte Margaret Harrist, a WHO szóvivőjét a Haon.hu.

Harris egy genfi virtuális sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy: “Az első hullámban vagyunk. Ez egy nagy hullám lesz. Kicsit ingadozik majd. Le kell szorítanunk, hogy csak bokáig érjen” – idézte az Infostart.hu a szóvivőt, aki az Egyesült Államokban megnövekedett fertőzésekre utalva éberségre intett, és óvott a tömegrendezvények megtartásától és látogatásától.

A WHO fél éve minősítette pandémiának a később Covid-19 néven elhíresült betegség okozta járványt: azóta világszerte több mint 16,7 millió megbetegedést regisztráltak, több mint 660 ezer ember életét követelte a járvány. A betegségből közel 10 millió ember gyógyult fel a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Forrás: Haon.hu/Infostart.hu