Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Neveletlen az unokám - beavatkozzak?

Szerző: Babaszoba.hu

2020. október 31.

Forrás: babaszoba.hu

Az egyébként jól viselkedő gyerek kisördöggé válik, ha az anyukája is jelen van. A nagyi szerint az anya túlságosan megengedő. Közbelépjen-e a nagyszülő?

Neveletlen az unokám - beavatkozzak? (fotó: Getty Images)
Van egy 3 éves unokám, aki nagyon jól nevelt gyerek, kivéve, ha az anyja is jelen van. Amikor az anyjával van, nyafog, és senkit nem hallgat meg. Okos kisgyerek, aki tudja, hogy az anyja legtöbbször megadja neki azt, amire vágyik. Nem akarom a gyerek viselkedéséért az anyát okolni. Hogyan segíthetnék abban, hogy megváltozzon a gyerek viselkedése?
(egy aggódó nagyi)

Ha a gyerek neveletlenül viselkedik, akkor az anyának leginkább együttérzésre és támogatásra van szüksége, ítélkezés helyett. A probléma megtárgyalásához a parents.com az Ask Your Mom rovatvezetőjét, Emily Edlynn, Ph.D.-t kérte fel.
Ő azzal kezdi a válaszát a nagymama kérdésére, hogy nagyon jó nézőpontnak találja, hogy a nagymama nem akarja az anyát hibáztatni, okolni a gyerek viselkedéséért és megfontolásra javasolja, hogy maradjon is meg ebben a nézőpontban. Edlynn szerint nem csupán az ő gyerekeire, vagy a nagymama unokájára, hanem valójában minden gyerekre jellemző ez a fajta viselkedés, akikkel neki valaha is dolga akadt.
Edlynn szerint sok anya a saját anyaságának kudarcát látja a fentebb említett helyzetben. Hozzáteszi, hogy szerinte valójában nem az. A gyerekek ebben az életkorban, gyakran élnek meg érzelmi viharokat, amelynek következménye lehet, hogy a viselkedésük nem kifogástalan. Edlynn szerint az lenne a furcsa, ha ez nem így lenne.

A Jekyll és Hyde jelenség

Edlynn azzal folytatja, hogy hetente, sőt akár óránként is az az érzése a saját három gyerekével kapcsolatban, hogy Jekyll és Hyde-okat nevel: otthon szörnyetegek, mások jelentlétében angyalok. Néhány évébe telt, mire nem kérdezgette magától, hogy "mi a baj velem, hogy a gyerekeim így viselkednek?". Ehelyett azt mondja: "nagyon örülök, hogy biztonságban érzik magukat velem". Ez nem jelenti azt, hogy átsiklik a problémás viselkedés fölött, hanem azt jelenti, hogy nem saját magát hibáztatja. Azt javasolja a nagymamának, hogy ha lehetségesnek tartja, akkor nagylelkű és szeretetteljes ajándék lenne tőle, ha ebből a nézőpontból tudná szemlélni a kérdést.
Edlynn az alábbiakat javasolja megfontolásra:
  • Már maga az a tény, hogy ez a kisgyermek más körülmények között olyan jól viselkedik, valójában annak a jele lehet, hogy az anyja elképesztő munkát végez a nevelése terén.
  • Ha az unoka nyafogni kezd az anya jelenlétében, akkor ez annak a jele lehet, hogy mellette érzelmi biztonságban érzi magát. Ha másnál is megteszi, akkor ez annak a jele lehet, hogy másnál is megteheti, azaz nem az anya az egyetlen, aki érzelmi biztonságot jelent számára (ha csak anya az, akkor az nagy teher is lehet számára).
  • Van egy nagyon jó oka annak, hogy kívülről úgy láthatjuk, hogy az anyja legtöbbször azt adja meg a gyerekének, amit szeretne. Ez pedig nem más, mint az, hogy így az anya megakadályoz egy olyan viselkedést - dührohamot, hisztit például - amelyről az anya azt gondolja, hogy mások előtt kínos lenne, másokat zavarba hozna. Valami olyasmi viselkedést, amelyet otthonról jól ismerünk, de amit mindenki szívesen elkerül nyilvánosság előtt.
Egy egész sor könyvnek a témája a nagyszülők-szülők közötti gyereknevelési kérdések, a határok vagy azok hiánya. A kánon része a meny-anyós kapcsolat. Vannak példák természetesen a jó, támogató, egészséges anyós-meny kapcsolatra.
Ahelyett, hogy a nagymama azt kérdezné, "hogyan segíthetek abban, hogy megváltozzon a gyerek viselkedése", Edlynn azt javasolja, hogy a tényleges helyzeten érdemes változtatni úgy, hogy nemcsak a véleményét változtatja meg a nagymama, hanem azt is, ahogyan reagál. Valahogy úgy, hogy az a kérdés merüljön fel, hogy az anyának hogyan tud segíteni, ahelyett, hogy azt az üzenetet küldené az anya felé, hogy nem jó szülő.
Ha a nagyi visszaemlékszik arra, amikor ő volt kisgyermekes anya, akkor felidézheti, hogy mennyire tud fájni az ítélkezés. Mi, anyák, nagyon érzékenyek vagyunk még mások kimondatlan ítéleteire is, és gyakran a legkritikusabbak önmagunkkal vagyunk, amit még fokozni is tudunk, ha bármilyen külső kritikát érzünk. Ez mindenkire nézve káros: anyára és gyerekre is.
Kérdezd meg inkább az anyát, hogy mire van szüksége. Talán segítség, ha kicsit elviszed a gyereked sétálni, talán arra van szüksége, hogy megszakítás nélkül végezni tudja a feladatát.
Vagy azt is meg lehet kérdezni az anyától, hogy mit tart ő a leghasznosabb segítségnek, amikor a gyerek viselkedése átvált kritikussá. Könnyebb lehet, ha még az előtt beszéltek erről, hogy ez valóban megtörténne. Végül az is nagy segítség tud lenni, ha támogatóan csak annyit mondasz, hogy elképesztő, milyen nyugodt tud maradni, amikor a gyerek épp hisztizik, neked ez nehéz volt annak idején. Persze az idő múlása idealizálja a képet, már régen voltál kisgyermekes anya és csak a legjobbat akarod az unokádnak, ahogy a legjobbat akartad a saját gyerekednek is. Az unokádnak akkor lesz a legjobb, ha az anyja megkapja a szükséges támogatást és bizalmat. Ahelyett, hogy egy hisztis 3 éves viselkedéséért (ami teljesen egészséges a fejlődése szempontjából) az anyját hibáztatnád, inkább támogatod őt, ez lehet az első lépés, hogy eltűnjenek a tüskék arról a gyönyörű rózsáról, amit a nagyszülői lét jelent, ezzel valóban segítve az anyát.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék