Kisgyerek

Nem kell már az arcot eltakarni a budapesti játszótereken

Folytatódnak az enyhítések Budapesten: már nem kell maszkot, sálat vagy kendőt viselni a fővárosi játszótereken.
2020. Június 18.
Nem kell már az arcot eltakarni a budapesti játszótereken (fotó: Getty Images)

A korábbi rendelet szerint a játszótereken a 18 év feletti kísérőknek kötelezően el kellett takarniuk az arcukat, de Karácsony Gergely főpolgármester módosította a rendeletet, így a továbbiakban nem kell maszkot, sálat vagy kendőt viselni, ez a járványügyi helyzet változása miatt indokolatlanná vált – közölte a Főpolgármester Hivatal.

“Mivel a fővárosban laknak a legtöbben, a távolságtartás nehezebben megoldható, így az enyhítések mellett továbbra is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és magunkra, illetve betartsuk a szabályokat” – írták.

Nem változott az arc eltakarására vonatkozó rendelet a tömegközlekedésben, a piacon, a budapesti üzletekben és a bevásárlóközpontokban – írja a 444.hu.

Forrás: 444.hu