Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ne nevelj zsarnokot a gyerekedből!A kis diktátor nem érzi jól magát a bőrében

Szerző: Sződy Judit

2011. szeptember 14. | Frissítve: 2019. október 4.

Forrás: Nők Lapja Psziché

Képtelen vagyok vele elindulni! Nem tudom lefektetni! Rugdos, ha nem tetszik neki valami. Felesel, csapkodja az ajtót. És még csak óvodás. Mi lesz később?

Ne nevelj zsarnokot a gyerekedből!

A kimerült szülő gyomra már reggel összeszorul, mert tudja, az új nappal újra meg kell harcolnia mindenért, aminek magától kéne mennie. De a gyerek nem akarja, sőt mást akar. Ha jól meggondolja a dolgot, nyugodtan kimondhatja: a gyerek irányítja a család életét, ő hordja a kalapot. Pedig a szülő kezdettől figyelt a kicsi igényeire. Nagyon jól akarta nevelni, azóta is mindent megad neki, amit csak lehet. Nem érti, mi történhetett.

Ne mosolyogj, ha rosszalkodik!

- Számtalanszor keresnek meg ezzel a problémával, de enélkül is látom az oviban, a folyosón, az öltözőben, hogy sok családban felborult a rend - mondja Balogh Anna óvodapszichológus. - Bár sok ok vezethet idáig, gyakran már kisbabakorban elindul a folyamat. Eleinte persze természetes, hogy teljesen kiszolgáljuk az újszülöttet. De ahogy telnek a hetek, az a normális, ha lassan megszokja, hogy nem ő a világ közepe.
Nem ritka, hogy az anya délután jut el odáig, hogy megreggelizzen, és attól is lelkifurdalása van, ha vécére megy, mert nem akarja percekre sem egyedül hagyni a kisbabát. Mintha nem működnének az önvédelmi ösztönei. Nem mondom, hogy a csecsemőt direkt hozzá kellene szoktatni a frusztrációhoz, nem kell sírni hagyni, nem kell szigorú napirendre szoktatni, de a természetesen adódó nehézségektől sem kell mindenáron megóvnunk. Sokszor ugyanez a gyökere a harapó, csípő, rugdosó, hajhúzó totyogók viselkedésének.
A kisbabák többsége öntudatlanul is okoz néha fájdalmat az anyának. Belekapaszkodik a hajába, belemarkol az arcába, harap. Fontos, hogy ilyenkor miként reagál a felnőtt, a kicsi számára ez lesz az útmutató. Ha az anya úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, vagy nevetgélni kezd, esetleg túlreagálja a dolgot, a pici azt tanulja meg, hogy szabad ilyet csinálni, sőt szórakoztató. Ellenben ha az anya megáll, elkomolyodik, a kicsi megtanulja, hogy ilyet nem szabad csinálni.
Sok anya ezt sem meri megtenni, hiszen nem akarja megbüntetni a gyerekét. Pedig ez nem büntetés, hanem a baba viselkedésének következménye. Megmutatjuk neki, hogy megszűnt az a helyzet, amelyben kedvünk lenne tovább mosolyogni. Teljesen egyetértek azokkal, akik irtóznak a büntetéstől. De ha elvesszük a gyerektől azt a lehetőséget is, hogy tanuljon a cselekedetei következményéből, akkor nagyon nehéz helyzetbe hozzuk magunkat és őt is.

Demokráciát?

Az egészséges kamasz utálja a kötöttségeket, a formalitást, a hierarchiát. Lázad a rend ellen, ez a dolga. Ám ha ez a szemlélet csöppet sem változik, mire megszületnek a gyerekei, csapdába eshet. A gyereknek ugyanis szülő kell, nem haver vagy barát. Szüksége van arra, hogy irányítsák, korlátozzák, döntéseket hozzanak helyette, ha ezt nem kapja meg, kiprovokálja. Rosszalkodással például.
- Nem ritka, hogy a szülő csak annyit tud megfogalmazni: én nem akarom a gyerekemet úgy nevelni, ahogy az anyám és az apám nevelt engem - mondja a pszichológus. - Nem verem, nem kiabálok vele, nem kényszerítem semmire. Ezt tehát tudja: nem kiabálok, nem ütök. De hogy mit tegyen helyette, arról fogalma sincs. Képtelen kedves határozottsággal rendet tartani. Talán ugyanez az oka annak, hogy sok szülő fél még a természetes fizikai korlátozástól is.
Sokszor látom az oviban az öltözőben, hogy a gyerek pucéran szaladgál, az anya pedig hosszú percekig győzködi válogatott érvekkel, hogy öltözzön föl. Egy totyogót, de egy háromévest is a legcélszerűbb fölkapni és fölöltöztetni. Neki még fizikai korlátra van szüksége, könnyen felfogható irányításra. Van olyan szülő, aki azért nem állít korlátokat, mert eleve fél attól, hogy a gyerek nem engedelmeskedik neki, és ez kínos. Aztán ebből hiszti lesz, az meg még kínosabb.
Nemrég utaztam a buszon, ahol egy kétévesforma kisfiú rugdosta a vele szemben ülő néni lábát. Nem lehetett nem észrevenni a dolgot, az anyuka viszont következetesen másfele nézett, néha megigazította a gyerek lábát, de egyáltalán nem érzékeltette a kicsivel, hogy elfogadhatatlan, amit csinál. Lehet, hogy otthon ők másképp működnek, a négy fal közt elviseli az anya az esetleges kudarcot. De az is lehet, hogy nem. Akkor viszont elég nehéz lehet az életük.

Fejben dől el

Sok szülőnek nehezen megy, hogy meghatározza, mi az, amit korlátozni kell, mi az, amiben jobb engedni. Sokan nem engedik a gyereküket hancúrozni, kurjongatni, maszatolni, de nem korlátozzák a tévénézést, a visszabeszélést, nem szabják meg a lefekvés idejét. Máshol teljes az összevisszaság: ha a szülőknek dolguk van, ágyba parancsolják a gyerekeket, ha ráérnek, állhat a bál éjfélig. Ebben a helyzetben a gyereknek nincs kapaszkodója, amikor ráparancsolnak, akkor sem fog szépen az ágyába vonulni és csendben meditálni.
A szülő az egészből csak azt látja, hogy folyton balhé van. Sokszor az sem tiszta, hogy kinek az érdeke az engedelmesség. Ha nem szeretünk este az ovisnak mesélni, ne hivatkozzunk arra, hogy ő már elég nagy ahhoz, hogy egyedül aludjon el, egyszerűen megérzi, hogy nem igaz. Ha ezt elkülönítjük, hitelesen tudjuk közvetíteni a gyereknek, hogy mit akarunk.
- A szülő fejében kell eldőlniük a dolgoknak - magyarázza Balogh Anna. - Ha ott rend van, a gyereknek is könnyebb. Azt szoktam kérni, fogjanak egy papírt, és írják le, melyek azok a dolgok, amelyeket mindenképpen meg kell tiltani, melyek azok, amelyeket meg egyáltalán nem, mert nincs értelme. Melyek azok, ahol kompromisszumot lehet kötni, és melyek azok a helyzetek, amelyeket jobb megoldani, hogy a botrány ki se törjön. A boltban rendszeresen balhézó gyerekkel például néhány hónapig nem megyek vásárolni. Ha ezeket a kereteket újrafogalmazzák, tudják tartani magukat valamihez. Így a szülők is biztosabb lábon állnak, és ez szinte azonnal látszik a gyereken.

Érzelmi kavalkád

De hol is van az a "biztos láb" manapság? Sok szülő a saját problémáival van elfoglalva, olyannyira, hogy sem figyelmi, sem érzelmi kapacitása nem marad a gyerekei számára. Így többnyire a legegyszerűbb, leggyorsabb utat választja. És adott esetben nincs egyszerűbb, mint engedelmeskedni a gyereknek: megvenni a századik fölösleges kütyüt a boltban, amiért nyaggat, hagyni, hogy bámulja a tévét, nem vitatkozni.
- Ez általában nem egyszerű elhanyagolás, nemtörődömség. A szülő bajban van. És a bajt többnyire tetézi némi lelkifurdalás. "Talán én rontottam el valamit, azért ilyen a gyerekem! Ha sikerült volna megtartanom az apját, most nem lennénk csonka család... Olyan beteges szegény, legalább én ne okozzak szomorúságot neki." Így az alapvető korlátok sem érvényesülnek, a kis Napóleonnak pedig van annyi esze, hogy kihasználja a helyzetet. Ebben az esetben a szülőnek is szüksége van pszichológus segítségére, hogy ne félelmein, szorongásán keresztül lássa a gyerekét, hogy működhessen végre a józan ész.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék