Kisgyerek

Milyen jelei vannak a stressznek a kisgyereknél?

Stresszt és szorongást bármely életkorban tapasztalhat a gyermek is. Felismerni ennek a jeleit azonban nem mindig egyszerű.
2020. November 28.
Milyen jelei vannak, ha a kisgyerek stresszes? (Fotó: Getty Images)

Egy kisgyermek számára még a kisebb, a kevésbé lényegesnek tűnő változások is nehezek lehetnek. Sokszor nem tudja szavakkal elmondani az érzéseit, így a viselkedésükben beállt változásokkal fejezheti ki ezeket.

Amikor (szó szerint) nem tud elengedni

A szoros ragaszkodás ösztönös viselkedés egy kisgyermektől, ha szorong. Ez nem csak valamilye nagyobb, a családban történt változás esetén fordulhat elő, de olyanoknál is, mint amikor például a cumisüvegről csőrös pohárra vált.

Hogyan segíthetsz neki? Amikor a gyermeknek úgy tűnik, minden változik, valamihez próbál ragaszkodni. A legszívesebben valószínűleg hozzád, de ilyenkor kaphat egy átmeneti tárgyat is, amit aztán mindenhová magával vihet, és ami mindig biztonságot nyújt a számára.

Amikor az alvással vannak gondok

Ha a kisgyermek stresszes, ideges, és ezt nem tudja szavakkal elmagyarázni, a magatartási változások megjelenhetnek alvási problémaként is.

Hogyan segíthetsz neki? Az alvási problémák között lehet az éjszakai rémület, vagy akár az alvajárás is. Ilyenkor nem szabad felébreszteni a gyermeket, de meg kell győződni arról, hogy biztonságban van. Nem kell a gyermeket a saját ágyadba vinned, mellette aludnod, de ülj le hozzá, és próbáld megnyugtatni, amíg újra nyugodt nem lesz.

Amikor viselkedési problémák jelentkeznek

A gyermekkori stressz jele lehet a regresszió, amikor a gyermek visszalép egyet egy fejlettségi szintben. Például ha már teljesen bilire szokott, ismét gyakran történhetnek balesetek. Vagy a 3 éves elkezdheti újra a cumisüvegét kérni, és úgy tesz, mintha baba lenne.

Ezt a reakciót gyakran az olyan szorongás váltja ki, amelyet a kisgyermek egy veszteség kapcsán, vagy például egy kistestvér születésekor érezhet. Tehát a nyomás, hogy viselkedjen “nagy” gyerekként, eláraszthatja, és arra késztetheti, hogy egy korábbi fejlődési állomásra, szakaszba térjen vissza – amikor a dolgok egyszerűbbek és biztonságosabbak voltak a számára.

Hogyan segíthetsz neki? Lehet, hogy frusztráló lehet a számodra a regresszió, de nem szabad kritizálni a gyermeket, ha úgy viselkedik, mint egy baba. Ettől ő csak még stresszesebb lehet. Ehelyett bíztasd arra, hogy “nagy” gyerek dolgokat tegyen, énekeljen az újszülött testvérnek, segítsen neked a konyhában, és hasonlók.

A változások okozta stressz esetén általában az idő lehet segítség, amíg a gyermek megszokja az új helyzetet. Ezt segíti, ha közben következetes és türelmes vagy, és természetesen a szeretet is nagyban hozzájárul, hogy a gyermek legyőzhesse a stresszt és a szorongást.

Forrás: verywellfamily.com