Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Mikor kezdenek utánzásos játékokat játszani a gyerekek?

Szerző: Babaszoba.hu

2020. június 22.

Forrás: babaszoba.hu

Ha szeretnél valami interaktívabbat játszani a gyermekeddel, a jó hír az, hogy már egészen korán játszanak utánzásos játékokat a kicsik.

Mikor kezdenek utánzásos játékokat játszani a gyerekek? (Fotó: Getty Images)
Mikortól kezdenek ilyen játékokat játszani a gyerekek? - Az első születésnapjuk környékén már sok gyerek imitál egyszerűbb cselekedeteket, például mobiltelefont, vagy egy annak látszó dolgot tartanak a fülükhöz, és úgy tesznek, mintha beszélnének - mondta el Dr. Michael Mintz, klinikai szakpszichológus a Romper-nek. A szakértő szerint  18 hónapos korára sok gyerek utánozza azt, ahogy a szülei a gondját viselik, és egy játék babát vagy kitömött állatot gondoz: megpróbálja megitatni a cumisüvegből, kanállal etetni, álomba ringatni.
Mintz elmondta a lapnak, hogy 2 éves koruk körül az utánzásos játékok még összetettebbé válnak. - Míg kezdetben ezek a játékok valóban az utánzáson alapszanak, addig később, amikor a gyermekeke nyelvi fejlődése is összetettebbé válik, képesek lesznek más alternatívát is elképzelni. Valójában az imitációs, utánzásos játékok együtt haladnak a nyelvi fejlődéssel - magyarázta Mintz.
De mi a helyzet a kreatívabb utánzásos játékokkal, a szerepjátékokkal? Attól kezdve, hogy úgy tesznek, mintha dongók lennének, és utánozzák a mozgásukat, miközben gyűjtik be a virágport, vagy ha galaktikus űrkutatót játszanak, aki megmenti a Naprendszert? Tehát amikor igencsak fantáziadús forgatókönyv alapján játszanak?
A szakértők szerint a gyerekek 2 éves koruk körül kezdenek valódi utánzásos játékokat, szerepjátékokat játszani, de kreativitásuk és ezek a játékok is fejlődnek, ahogy egyre idősebbek lesznek. - Az ilyen típusú játékok a kisgyermekkortól az óvodáskorig foglalkoztatják a gyermeket, gyakran bújnak kedvenceik és fantasztikus karaktereik bőrébe. Játszhatnak egyedül, például az erdőt járó vándort, de a családtagokkal, kis barátaikkal is, a létrehozott karaktereket pedig eljátszhatják néhány percig, de akár évekig is - mondta el Dr. Jack Maypole, gyermekorvos.
Szülőként örömteli látni, ahogy a gyermek fantáziája szinte kézzelfoghatóvá válik az utánzásos és a szerepjátékoknak köszönhetően, a szakértők szerint pedig ez a gyermek fejlődése szempontjából is nagyon fontos. - A játék a tanulás nélkülözhetetlen része - mondta Lee Scott, korai gyermekkori neveléssel foglalkozó szakértő. Véleménye szerint a gyerekek többek között a játék során tanulnak együttműködni, kommunikálni, kipróbálni az ötleteiket, alkotni, problémát megoldani, fejlesztik a szókincsüket.
Az utánzásos játék hozzájárulhat a korai matematikai és íráskészségek fejlődéséhez, és a szerepjátékok segítik a fontos szociális és emocionális készségek fejlődését is. - Ezekkel a játékokkal a gyerekek eljátsszák, amit a világban látnak és azt, amit elképzelnek - fogalmazott Scott. Amellett, hogy fejleszti a szociális és emocionális készségeket, azt is megtanulhatják belőle, hogy alkalmazzák ezeket. A nyelvi képességeik is fejlődnek, hiszen megtanulják jobban kifejezni magukat.
A szakértők egyetértenek, hogy a szülők is hozzájárulhatnak a kreativitás ösztönzéséhez, ha maguk is aktívan részt vesznek ezekben a játékokban, de hagyják, hogy a gyermek vezesse őket. - A szülők legyenek inkább passzívabb résztvevők, ahelyett, hogy ők irányítanák a játékot. Jobb ilyenkor nem faggatni a gyermeket - tette hozzá Mintz -, csak hagyni, hogy a játék által vezessen.
Forrás: romper.com

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék