Kisgyerek

Mikor kezd el járni a kisgyerek?

A szülők körében elterjedt az a tévhit, hogy a kicsik az első szülinapi tortájukhoz két lábon szaladnak oda. Valójában erre csupán a gyerekek kisebb hányada képes, és felesleges is ez az elvárás.
2008. Január 26.

Mindenki a saját fejlődési ütemét követi. Az első önálló lépések 10-18 hónapos kor között esedékesek. Nincs jelentősége, hogy ezen belül korábban vagy később kezd járni. A kisgyermek fejlődéséről akkor kapunk valós képet, ha havonta feljegyezzük, mit tud már. Így kiderül, mennyit fejlődött az előző hónap óta. Csak akkor van ok aggodalomra, ha igen kevés előrelépést figyelhetünk meg két hónap között. Ha más gyerekekhez viszonyítjuk, ne az éppen adott szintet vessük össze, hanem arra figyeljünk, hogy tartja-e a fejlődés ütemét hónapról hónapra.

Forduljunk orvoshoz, ha egyre nagyobb lesz a lemaradás. Egyéves korban párhuzamosan halad a beszédfejlődés és a mozgásfejlődés, bár akadnak jelentős eltérések. Sok szülő állítja, hogy a kényelmes gyerekek hamarabb beszélnek, bővebb szókinccsel rendelkeznek, mint fürge társaik, ám ennek a megállapításnak nincsen tudományos alapja. Az önálló járást nem szabad sürgetni! Ne tanítsuk lépegetni a gyereket, bízzuk rá, hadd tanulja meg maga. Ha egészséges, előbb-utóbb ugyanúgy fog szaladni, mint a társai. Biztosítsunk kedvező feltételeket ebben az időszakban is.

Hívjuk fel figyelmét a küszöbökre, esetleg időlegesen takarjuk le szőnyeggel. Az alkalmatlan kapaszkodókat, például abroszt, padlóvázát, virágállványt átmenetileg tüntessük el. Ha elesik a gyerek, ne csapjunk körülötte nagy hűhót, ne rángassuk a karját, hogy mielőbb felálljon. Ne mondogassuk neki folyton aggódva: jaj, ne olyan gyorsan, mert elesel! Így csak túlzottan aggodalmaskodóvá tehetjük, a balesetektől nem védjük meg.

Jár a baba, jár…

Amint megtette az első lépéseket, fáradhatatlanul gyalogol – persze csak amerre ő akar. Ne sétálgassunk vele, amíg két kezünkbe kapaszkodva tud csak lépegetni, mert a hajlott testtartás igencsak megterheli gerincünket, és a kisgyerek számára sem egészséges. Jobb, ha csak akkor sétál, amikor már magától is képes erre. Nem javasoljuk a póráz használatát sem, bár az ötlet egyre népszerűbbnek tűnik: a kisgyerekre hámot adnak, s annál fogva vezetik.

  • Hadd tologassa a babakocsiját, ebbe két kézzel belekapaszkodhat, rátámaszkodhat, biztonságban érzi magát, mégis halad. Mögötte lépkedve a feje fölött fogjuk a babakocsi tolókarját, ne engedjük el, mert egyensúlyát elvesztve a gyerekre eshet, vagy túlságosan felgyorsulhat
  • .

  • Vegyünk neki biztonságos, tologatható kisautót. Még nem akar ráülni, de a háttámlába kapaszkodva lépegethet.
  • Jobb, ha nem engedjük, hogy bútorokat tologasson maga előtt, ez elég balesetveszélyes.
  • Ezek is hasznosak lesznek:

  • A baba első lépései: erre kell odafigyelni
  • Az állástól a biztonságos járásig
  • Így előzhető meg a lúdtalp
  • Kis bibi, nagy cirkusz
  • Forrás: Kismama magazin