Kisgyerek

Miért ébrednek sírva a szunyókálásból a totyogók?

A kisgyermekek számára nagyon fontos a délutáni alvás a megfelelő fejlődésük szempontjából. De miért ébrednek sokszor sírva a pihentető délutáni alvásból?
2020. Április 10.
Miért ébrednek sírva a szunyókálásból a totyogók? (fotó: Getty Images)

A legtöbb 1-3 éves átlagosan 8-12 órát alszik éjjel. A napi szükségletük 1-2 éves korban 11-14 óra, 3-5 évesen pedig 10-13 óra. A délutáni alvás kiegészíti a napi alvásmennyiséget.

Sok 2 éves naponta körülbelül 2 órát alszik délutánonként, a 3 évesek pedig 1-et – magyarázza Dr. Whitney Casares. Ha nem alszanak elegendő mennyiséget, akkor a fáradtság a délutáni alvási szokásaikban is jelentkezhet – ezt már David L. Hill gyermekorvos teszi hozzá a romper.com-nak.

Ha azonban nem erről van szó – azaz éjszaka és nappal is megalussza a kicsi a kívánt mennyiséget -, akkor érdemes máshol keresni a probléma forrását. Lehetséges, hogy külső tényezők befolyásolják a viselkedését, például a nem megfelelő szobahőmérséklet, a fogzás, szorongás, félelem vagy stressz – mondja Dr. Amy Liu. Előfordulhat, hogy pelenkacserére van szükségük vagy éppen arra, hogy az egyik szülő mindig ott legyen velük.

A sírás másik lehetséges oka lehet egyfajta izgalmi, éberségi állapot, ami néhány órával az alvás után, vagy közvetlenül a felébredést követően jelentkezik és akár 30 percig is eltarthat. Felébred, sír, nyögdécsel, zavartnak és vigasztalhatatlannak tűnik. Valószínű, hogy nem volt része a kicsinek megfelelő minőségű alvásban délután vagy éjjel, esetleg egyik alkalommal sem. Ha rossz éjszakai alvó, akkor az rányomhatja a bélyegét az egész másnapjára, fáradtabb, ingerültebb lehet. A kisgyerekekre jellemző, hogy a napi gondok, feszültségek az alvási szokásokban, alvási zavarokban öltenek testet. Ezek a zavarok alvás közben és alvás után is megmutatkozhatnak.

A minőségi, zavartalan alvás érdekében Dr. Liu azt tanácsolja a szülőknek, hogy ragaszkodjanak egy napi rutinhoz, legyenek következetesek. A rendszeresség és kiszámíthatóság nagyon fontos a kicsiknél, jól elkülönítve, megadott sorrendben kövessék egymást az ébrenléti idő, étkezési idő, altatás, alvás idő szakaszai. A gyerekek viselkedését erősen befolyásolja a napi rutin, beleértve az altatási és ébresztési szokásokat is.

Természetesen idegrendszeri éretlenség, egy-egy nagymozgás megjelenése, fejlődési ugrás is állhat a sírva ébredés hátterében. Ha aggódunk, nyugodtan beszéljünk erről a gyermekorvossal. Valószínű azonban, hogy ha következetesek vagyunk és egy jól kiszámítható napi rutint követünk, akkor sokkal ritkábban fogunk találkozni a jelenséggel.

(Forrás: romper.com)