Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Mennyire várható el az önállóság és a szófogadás a gyerektől? Vekerdy válaszol

Szerző: Babaszoba.hu

2017. november 30. | Frissítve: 2019. augusztus 27.

Forrás: babaszoba.hu

Az én gondjaim az önállóság, a szófogadás és a kötelesség körül forognak. Kislányaim 2,5 és 4,5 évesek.

Elvárható az önállóság, a rendrakás és a szófogadás?
Magdi, a nagyobbik, tud önállóan öltözni, cipőt fel-és levenni. (Tépőzárast választottam, az ő és az óvoda kedvéért.) Mégis gyakran kéri, hogy segítsek. Én szeretek segíteni, de a közelmúltban változtattam a véleményemen, több okból is.
1. Más ügyben kaptam visszajelzést az óvodából, hogy túlzottan kiszolgálom a gyermekemet.
2. Kortársait látva én is úgy tapasztaltam, hogy hozzájuk képest sokkal kevésbé önálló -  írja az édesanya. Persze, mondanom se kell, ha neki fontos az indulás, akkor se perc alatt megoldja, sőt, még a húgának is segít. Ügyesen. Általában is segítőkész, szereti, ha az általa kért feladatot (húgának ruha kiválasztása, terítés, viráglocsolás, sütés...) engedélyezzük. (Igényli és várja is a dicséretet, amit meg is kap.)
Miben áll a változás? Például: -Anya! Vágd fel a kenyeret kis katonákra! - Mire én: - Magdi, az oviban fel van vágva a kenyér? - Nem, nincsen. (Tehát úgy is meg tudja enni.) Vagy: - Anya, segíts fogat mosni! - Az oviban ki segít? - Senki. (Végül mégis segítek, mert az alapos fogmosáshoz még tényleg kicsinek érzem.)
Persze, amit tényleg nem tud megcsinálni, vagy ha fáradt, rosszkedvű, akkor segítek szó nélkül. Kérdésem: segítsek, ha kéri, vagy ne? Ha kéri, biztos, hogy van oka rá? Vagy olyankor csak "lusta", és kihasznál engem? (A családom gyakran így látja.) Aztán itt vannak a feladatok, illetve az ezekkel kapcsolatos szófogadás.
Teljes békében, felhőtlen derűben játszunk a szobában, amikor észreveszek egy szennyes ruhadarabot. Odadobom elé, és megkérem, vigye ki a tőle egy méterre lévő fürdőszobába.- Nem tudom -mondja. - De Magdikám, csak hajolj le és vidd ki a szennyeskosárba! - Nem tudok lehajolni! - Magdi! Vidd ki gyorsan! - Nem! - Csak ennyit kérek tőled, és játszunk tovább!- Nem tudom! - Odamegyek hozzá, és azt mondom: - Most azonnal felveszed és kidobod! - Egy centimétert lehajol. Fenyegetően nézek. Még egy centiméter, kinyújtja a kezét, felemeli, majd elejti:- Nem tudom! - Megfogom a kezét, megrántom, együtt felvesszük, erőszakkal a fürdőszobába viszem. Ő sír, én mérges, csalódott vagyok, és nem értem, miért csinálja ezt velem, hiszen nem volt fáradt, jókedvvel játszottunk, csekélységet kértem. Tulajdonképpen mikortól nem kedv kérdése, hanem kötelesség a maga utáni rendrakás? (Játékok, ruha, teríték...)
És a kicsi? Villő? Ő egyéves kora óta próbál önállóan enni, 1,5 éves kora óta bölcsis, tehát ott nincs is más választása, és nem is volt rá panasz. De most, amikor már próbálnám az étkezés módját is csiszolni - ne nyúlj bele kézzel!, ne keresztbe vedd a szádba a kanalat! -újabban leteszi az evőeszközt, és rám néz: - Anya! Segíts! - Miközben rengeteg más dologban az önállóságát hangsúlyozza... Igaz, hogy viszonylag keveset vagyok velük a munkám miatt, de ha együtt vagyunk, elalvásukig folyamatosan velük foglalkozom. Most akkor önállóságra szoktatni, vagy kedvesen segíteni? És: például a rendrakás mikortól kezdve kötelesség?

Vekerdy Tamás válasza: csak játékra és érzelmi töltésre vágynak

Kérdéseihez az egyik kulcsot utolsó mondatainak egyike adja: - Igaz, hogy viszonylag keveset vagyok velük a munkám miatt... Magdi boldogan élvezi, hogy végre együtt játszanak, "teljes békében, felhőtlen derűben", és semmiképpen nem akar kilépni ebből a talán egész nap sóvárogva várt varázskörből. Nem akar visszahuppanni a szennyes ruhák, "rendrakás" való világába, hanem meg akar maradni a nagy érzelmi táplálékot és feloldást nyújtó szabad játék atmoszférájában.
Szerintem zseniálisan közli a cselekvés, a "testbeszéd" nyelvén, hogy miről van szó. Ha maga is kevésbé volna fáradt, biztos, hogy elnevetné magát, mert ez a "nem tudom" az egycentis lehajlásokkal, elejtésekkel nemcsak kifejező, hanem mondhatnám szellemes,
mulatságos is. És: bájos közlésmód... Kis katonákra vágott kenyér? Ebben is a játék és a játékban áramló érzelem-közlés a lényeg. Persze, hogy meg tudja enni akkor is a kenyeret, ha nincs katonákra vágva, de most játszani, mulatozni és együtt lenni akar. Én bizony vagdosnám a kenyeret, és segítenék, amikor kéri, hiszen a kishúga éppen arra indítja, hogy ő is kicsi akarjon lenni, és ugyanarra vágyjon, amit a kicsi is megkap.
Én semmiképpen nem gondolnám, hogy Magdi "csak lusta és kihasznál", biztos vagyok benne, hogy hozzá akar jutni ahhoz az
érzelmi táplálékhoz, ami fejlődése szempontjából most a legfontosabb. Igen, a gyerekek érzik és tudják, hogy mikor kell önállóan megoldaniuk valamit, és mikor csak "nevelek" azzal, hogy önállóságra akarom szorítani, és ezt, ha jó állapotban vannak, elutasítják. A jól
tartott gyerek lassan önállóságra szokik magától, miközben még sokszor kér "segítséget", olyasmiben is, amit már meg tud csinálni.
A "szófogadás" megkövetelése nekem nagyon rosszul hangzik, ugyanolyan rosszul, mint a "tudatos, direkt nevelés". Szerintem
ugyanis csak együttélés van a gyerekekkel, amelyikben lehetőleg őszinték vagyunk - és érzéseinkre hallgatunk!- , és amelyikben
értéknek tekintjük a gyerek őszinteségét. Rendrakás? Nagyon sokára... Először azért nem rak rendet, mert holnap úgyis azzal fog játszani és még kicsi, aztán meg azért, mert a kamaszkorba lépett.
(Persze, időnként aztán együtt rendet rakunk, mert már az ágyig vezető ösvényt is elborították a játékok.)
Egyébként: majd. Majd ha felnőtt lesz, rendet fog tartani, ha most azt látta, hogy mi is rendet tartunk - vagy legalább időnként rendet rakunk...
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék