Kisgyerek

Meglepő tételek a kormány családtámogatási számaiban

A családok támogatásának büdzséjeként emlegeti a kormány a 2020-as költségvetést, középpontjában a családvédelmi akciótervvel. A Népszava meglepő tételeket talált a családtámogatásként címkézett számokban.
2019. Július 30.
Meglepő tételek a kormány családtámogatási számaiban

A kormány csak úgy emlegeti a 2020-as költségvetést, mint a családok támogatásának büdzséje, e szerint jövőre 2227 milliárd forint jut családtámogatásokkal kapcsolatos kiadásokra. A Népszava megnézte, hogy jött ki az a szép nagy szám, amit a kormány kommunikál, azaz az összes kiadás 10 százalékát kitevő, családtámogatásként címkézett tétel.

A 2227 milliárd forintba beszámították a nők 40 nyugdíját (285,9 milliárd forint). A nyugdíj-kiadásokat eddig egyik kormány sem számította be a családtámogatások közé, hiszen biztosítási alapon jár, nem pedig szociális vagy társadalmi helyzet alapján. Szintén beleszámították a haláladó vagyis az örökösödési illeték 2008-as eltörlését.

A négygyermekes anyák szja-mentességét, ami a jövő évtől lesz elérhető szintén beleszámították. A Népszava szerint vitatható ez is, mivel kezdettben többen lesznek a kedvezményezettek között azok a nők, akik felnőtt gyermekeik után kapják meg az adókedvezményt. Ebben az esetben ez nem klasszikus családtámogatás.

A kormány a családpolitikai célú kiadások között számolta el a Nemzeti Eszközkezelő Program keretében az államhoz került ingatlanokkal kapcsolatos kiadásokat, az Erzsébet-táborok, a Családbarát Ország Nonprofit Kft. vagy épp a Kopp Mária Intézet működésének támogatását is, csakúgy, mint – 201 milliárd forint értékben – óvodai és bölcsődei állami támogatásokat, illetve a bölcsődei gondozók béremelését is – idézi a Népszavát a 24.hu.

A családi adó- és járulékkedvezmény (385 milliárd forint), és a családi pótlék (305 milliárd forint) is beszámításba került. A családvédelmi intézkedésekre összesen 146 milliárd forinttal számoltak jövőre. Így jött ki a 2227 milliárdos végösszeg.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu