Kisgyerek

Már háromévesen tudunk osztozni

A gyerekekben már hároméves korukra kialakul a tisztességes viselkedésre való hajlam, néhány felnőtt akár tanulhatna is tőlük, állítják a kutatók.
2011. Március 01.

Már háromévesen tudunk osztozni

A közösen elvégzett munka utáni jutalmat a gyerekek elosztják egymással, még akkor is, ha a körülmények olyanok, hogy akár meg is tarthatnák maguknak.

Egy átlátszó dobozban gurulós asztalra helyeztek matricákat, illetve gumimacikat. Ha csak egy gyerek húzta a kötelet, az asztal nem mozdult, ellenben ha ketten együtt húzták a kötelet, a jutalomfalatok olyan helyre kerültek, ahol a doboz nyílásain át el tudták érni azokat. Néha csak egy nyíláson át lehetett hozzáférni a kívánt tárgyakhoz, néha viszont kettőn.

Ha csak egy hozzáférés volt, az egyik gyereknek lehetősége adódott arra, hogy megtartsa a jutalmat. Ennek ellenére a gyerekek szinte mindig egyenlően osztoztak.

Meglepődtünk, hogy a gyerekek mennyire ragaszkodtak az egyenlő osztozkodáshoz” – nyilatkozta az egyik szerző, Felix Warneken a Harvard Egyetemről. A teljes közleményt a Psychological Science februári számában olvashatjuk.

Babaszoba:

Szakértőnk, Sződy Judit pszichológus: Bevalljuk, mi is meglepődtünk, hiszen a gyerekek éppen ebben a korban hajlamosak a leginkább összeveszni a homokozóban azon, hogy kié is a lapát.

Természetesen a fiúk és a lányok, a nyugodt természetűek és a hirtelenek között nagy különbség van abban, hogy hogyan kezelik ezt a helyzetet. A vizsgálati helyzetben valószínűleg nem az éntudat kibontakozásával együtt járó – a kívülálló számára önző – birtoklási vágy dominál, hanem az empátia.

A legújabb kutatások szerint a beleérző képesség már a másfél éves gyerekeknél is megjelenik, fel tudják mérni, hogy társaikra vagy szüleikre hogyan hatnak bizonyos események. A vizsgálati helyzetekben szereplő gyerekek számára világos volt, hogyan érezheti magát a másik, hiszen ugyanazt a feladatot végezték együtt.

Így segíthetsz a gyerekeidnek, hogy megtanulják az igazságos osztozást

  • Járj elöl jó példával: te is osztozz jelenlétében!
  • Ha te biztatod osztozásra, légy következetes és igazságos.
  • Ha igazságtalannak tartod a viselkedését, higgadtan szabj neki gátat, és egyszerűen magyarázz.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress- babaszoba.hu