Kisgyerek

Már a tejfogaknál is gyakori a fogkopás

A fogkopást leginkább a savas italok, ételek okozzák, a fogzománc vastagságának csökkenésével jár. A fogak érzékennyé válnak, színük elsötétedik, tömésre lehet szükség.
2018. Július 26.
Már a tejfogaknál is gyakori a fogkopás

Egyre gyakoribb, hogy már tejfogaknál is jelentkezik a fogkopás – erre hívta fel a figyelmet Dr. Tóth Zsuzsanna. a Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikájának igazgatója. A cukros ételektől fogszuvasodás, a gyakran fogyasztott gyümölcsöktől, gyümölcslevektől, szénsavas italoktól, energiaitaloktól pedig a savas kémhatás miatt fogkopás alakulhat ki, már gyerekeknél is. Ha étkezés után szájöblítőt használunk, sajtot eszünk vagy tejet iszunk, akkor ezek segítenek a savas környezet semlegesítésében. Fogmosással érdemes egy órát várni az étkezés után. A vízivás is mérsékli a savhatást.

A fogkopás a fogzománc vastagságát csökkenti, idővel a fogak érzékennyé válnak, sárgábbak lesznek. A fogzománc teljesen el is tűnhet, az érzékenység fájdalmat is jelenthet. Ilyenkor tömésre vagy koronára is szükség is lehet.

Lényeges, hogy félévente fogorvos lássa a fogakat, így már akkor észlelhető az elváltozás, amikor még nincsenek tünetei. A fogorvos lassítani tudja a folyamatot.

Fogkopás a rágás során is keletkezik, a folyamatot az éjszakai fogcsikorgatás felgyorsítja. A helytelen fogmosási technika sem kedvez a folyamatnak. A fogorvosok a puha, sűrű sörtéjű és kisfejű fogkefét ajánlják, ezzel ugyanis minden felszínt jól el lehet érni és a lepedéket eltávolítani.

Kapcsolódó cikkeink fogápolás témában:

Forrás: Semmelweis Médiasarok