Kisgyerek

Mama gyorsétterme

Egészséges nassolás? Ez bizony nem paradoxon. Új receptünket érdemes kipróbálnod, garantáltan a család kedvence lesz.
2012. Május 03.

Mama gyorsétterme

Hogy mi az a paszternák? Ha valaki tizenöt évvel ezelőtt említi ezt a zamatos, édeskés gyökérzöldséget, valószínűleg ugyanolyan tanácstalanul tárom szét a karom, mint a nagy többség – írja Éva. – Ma már előszeretettel használom a konyhában, párolva, főzve, sütve, bárhogy – ezúttal nassolnivalóként.

PASZTERNÁKCSIPSZ

Hozzávalók

három nagy paszternák

három evőkanál olívaolaj

egy evőkanál szezámolaj

egy evőkanál almaecet

egy evőkanál durva szemű Himalája-só

frissen őrölt bors

igény szerint Cayenne-bors

a tálaláshoz friss vagy szárított oregánós tejföl, illetve joghurt

Beállítom a sütőt 165 fokra. Meghámozom, uborkagyalun vékonyra szeletelem a paszternákot, meglöttyintem az olajokkal, az ecettel, meghintem sóval és borssal. Alaposan összeforgatom, sütőpapírral kibélelek két-három tepsit, és szétterítem rajtuk a szeleteket úgy, hogy lehetőség szerint minél kevésbé fedjék egymást.

Ezek után már csak annyi a feladatom, hogy 35-40 percre betolom a sütőbe (nekem néha cserélgetnem kellett egymás alatt-fölött a tepsiket, mert a légkeverés ellenére nem sült egyenletesen), ha pedig már kellően megpirultak a szeletek, kiveszem hűlni. Öt-tíz perc elteltével tálba borítom, és egy teljes napon át dugdosom a kóstolgató család elől, hogy megérje a vendégséget vagy a filmnézést.

További recepteket itt találsz.

Mama gyorsétterme